Nyugalom február 28, 2007
Posted by Réka in könnyed.add a comment
Ez egy furcsán nyugodt nap volt. Nem is értem, miért.
Reggel fél hatkor kellett kelnem, hogy Csongornak tudjak vinni ebédet. Elég fáradt voltam, plusz összefutottunk a buszmegállóban Viktorral, akit sikerült felidegesítenem. Kár. Megint előadtam neki a fantomsulis elméletemet…
Feleltem földrajzon, írtam irodalomból és matekból. Blöee. Na, ma nem vagyok fogalmazási képességem csúcsán.
Virág beteg egész héten, eléggé hiányolom már. Írtam is neki iwiw-en valami kedves üzenetet.
Amikor mentem haza, elaludtam a buszon, annyira kimerült voltam. A kedvencem a buszon utazó nénik közül ült le mellém. Teljesen megnyugtatott a jelenléte, jó volt mellette aludni!
Annyira szép naplemente volt, valójában akkor szállt meg a földöntúli béke, amikor ezt konstatáltam. A buszról leszállva pedig valami furcsa, nosztalgikus érzés lengett körül, sőt, a suliból kijőve is ezt éreztem. Nem jöttem rá, mi volt.
Éjjel Eronnal álmodtam, mégpedig azt, hogy ott volt a Comeniusban és nagyon jót beszélgettünk. Furcsa, hogy ezután egész nap olyan illata volt a sálamnak, mint Eron ágyának régen. Nem is igazán mertem felvenni.
Reggeli gondolatok február 26, 2007
Posted by Réka in filó.add a comment
Reggel, amikor felébredtem, már gyötört a tudat, hogy W.-vel kell ma találkoznom és akár össze is jöhetnénk, ha én úgy akarnám. Félelmetes érzés volt.
De éppen ekkor rádöbbentem valamire, mégpedig arra, hogy ezen a reggelen, ellentétben az eddigiekkel, teljesen úgy éreztem iránta, mint egy jó barát iránt: se többet, se kevesebbet. Ráeszméltem, hogy nem szabad elengednem a vágyaimat. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem őrá vágyom. Van egy álmom, egy kép él bennem, amióta csak élek és ő nem hasonlít erre egy cseppet sem.
Nem érzek bizonyosságot. Nem vagyok szerelmes!
W. iránt csak fellángoltam, nagy magányomban. Csábított a tudat, hogy valakinek nagyon-nagyon tetszem. Zavart, hogy senkit nem találok vonzónak vagy hozzámillőnek, ezért egy kedves barátot ruháztam fel ideálisnak tűnő tulajdonságokkal. Belegondoltam a helyzetbe, hogy milyen klassz lenne az ő barátnőjének lenni, de végül felismertem, hogy mennyivel jobb lesz jó barátoknak lenni.
Igen, megint nem élek egy lehetőséggel, amit kapok, de egyszerűen ez a döntés tölt el jó érzéssel. Egy nagyon bölcs könyvem pedig állandóan azt szajkózza, hogy olyan döntéseket kell hoznom, amelyek valóban jó érzéssel töltenek el. Nagyon hosszú idő óta először most ezt teszem.
“Creation comes when you learn to say no.”
Más fontos felismeréseket is tettem.
Belegondoltam, hogy milyen sokat változtam és feljődtem. Tulajdonképpen az lettem, aki mindig is szerettem volna lenni. Ide tartottam. Innen már csak felfelé van út.
Nem csupa jó tulajdonsággal rendelkezem, ez tény, hanem csak olyan vagyok, amilyennek megálmodtam magam. Szörnyűbb korszakaimban azt hittem, hogy egyszer majd szent és tökéletes ember lesz belőlem. Ez hülyeség. Nem lehet senki és semmi egyértelműen jó vagy rossz. Egy eseményről sincs előre eldöntve, hogy hogyan kell végződnie. Csak rajtam áll, hogy mit kezdek velük, mint ahogy az életemben felbukkanó emberekkel is így van. Én döntöm el, hogy milyen szerepet szánok nekik az életemben.
Kezemben a döntés szabadsága. Nem vagyok alárendelve a sorsnak. Együtt létezünk.
Az események, emberek, lehetőségek jönnek én pedig döntök.
A tökéletesség idea, nem létezik. De szubjektív tökéletesség van, amikor valami vagy valaki tökéletesen megfelel számunkra, úgy, ahogy van.
Eron anno ilyen volt. W. nem ilyen.
Szerintem nem szabad elengednünk az álmainkat.
“Simogat a hajnal, simogat a kezed. Szeretem a szád és szeretem a szemed. Aki bújt, aki nem, karomban ébred az álomból egy másik. Szerelem a neved, szerelem a neved…”
Valami ilyesmit képzeltem el.
Még valami: többé nem fogom sem lekicsinyíteni, sem felnagyítani az érdemeimet. Nem süppedek önsajnálatba, de nem is dicsekszem. Csak úgy leszek. Nem vagyok hatalmas jelentőségű ember, csak a saját életemben. De szörnyű és undorító sem vagyok. Rengetegen szerettek már, nem is akármilyen fiúk. Egytől egyig különleges egyéniségek. Ilyen múlt láttán hogyan is lehetnének panaszaim? Mindig tehettem volna többet és akkor bármelyik kapcsolat sikerülhetett volna jobban, de valamit mindig elrontottam, valamire mindig vártam vagy egyszerűen csak visszautasítottam őket.
Mégis jó lett az életem. Mindennek így kellett lennie, minden út ide vezetett. Olyan, mint egy válaszút. Vagy egy fontos állomás a válaszút előtt.
Hangulatfestő – [Quimby : A vascsöves]
Itthon, meg másutt is február 26, 2007
Posted by Réka in könnyed.add a comment
Ma reggel elég szörnyű volt minden. Elindultam a suliba, de nem volt életkedvem, ezért hazajöttem. Sírni lett volna kedvem, olyan rossz volt a lelkiállapotom.
Aztán nyugodtan teázgattam, töprengtem, majd elkezdtem írogatni a naplómba és eközben hatalmas megvilágosodások értek. Alig bírtam leírni a sok-sok gondolatot, ami felmerült bennem. Egész jelentőségteljes dolgokra döbbentem rá. Ezeken sokáig rágódtam. Majd feltettem a Red Hot Chili Peppers By the way albumát és aludtam egy órát.
Hamar el kellett mennem itthonról, mert W.-nek megígértem, hogy ma találkozunk. Eléggé féltem, de a reggeli gondolatokból erőt merítve tudtam, hogy egyszerűen barátian kell majd vele viselkednem. Semmi több, de nem is kevesebb. Elvittem neki az asztrológiai elemzését, amit körülbelül fél éve ígérgettem neki és ennek örült. Végül összességében úgy viselkedtem vele, ahogy szerettem volna. Semmi olyan nem történt, amitől tartottam korábban. Marximba akartunk menni, de szerencsére tele volt. Ha ott lettünk volna, akkor eléggé randi hangulata lett volna a dolognak. Ezért javasoltam, hogy menjünk és lepjük meg Csongort. Ott éppen elég nagy tömeg verődött össze, mert amikor beállítottunk, ott volt Eszti, aki SAPKA-tag, vagyis tűzzsonglőr és rajzórát vett Csongortól. De aztán beállított a főbérlő néni meg egy hittérítő néni, de ha jól emlékszem, még egy házaló néni is bekopogtatott. Sűrű nap lehetett Csongornak.
Vártam, hogy W elmenjen és tudjak Csongorral beszélgetni, de még egyszer lekéste a buszt és visszajött. Utána jót beszélgettünk Csongorral és még énekeltem is neki. Ez ritka esemény, nem szoktam mások előtt énekelni, de tegnap olyan sokat gyakoroltam, hogy muszáj volt megcsillogtatnom a “tudásom”. Szerinte szép a hangom, de még van mit képezni rajta. Igazából most először énekeltem gitár kísérettel, ezért is nem lett olyan jó, mint itthon. Mindegy, örültem.
Ma este még írtam Czapinak egy gigászi levelet is iwiw-en, de mivel sokáig gépeltem, ezért újratöltődött az oldal és elveszett az egész. Paff. Rossz kedvem lett ettől, mert jó levél volt.
Most pedig a kötelezőt kellene olvasnom (Beszterce ostroma), ami nem is lenne baj, de éppen teljesen más dolgok foglalkoztatnak. Például az alvás. De még énekelnék is ma szívesen.
De a versírás is itt motoszkál bennem. Jó lenne már újra ontani verseket. De nemrég rájöttem, hogy most teljesen új fajta költészetet kell kialakítanom. Az eddigi verseim csupán a bánatból és a vágyakozásból táplálkoztak, de én szeretném, ha más dolgok is meg tudnának ihletni. Szerintem sikerülni fog. Másképpen is fogok írni, hogy a műveim tükrözzék a bennem létrejött változásokat.
Összességében véve könnyed, kiegyensúlyozott nap volt. Talán az iskola hiányától.
Hangulatfestő – [Red Hot Chili Peppers : Don’t forget me]
