Elszállt május 28, 2007
Posted by Réka in áradat.add a comment
Hja, már nem is vagyok ideges. Olvasgattam, üvöltettem valami elborult triphop-ot és belül meg teljesen lecsendesedtem. A külső zűrzavar szerintem hozzásegíthet egyfajta megnyugváshoz, nem tudom, erről mások mit gondolnak, de biztos nem ezt.
Pillanatnyilag betegesen szenvedek a vágytól, hogy másokat lelkileg istápoljak. Válaszolni akarok egy ismerősöm szigorúan titkos és bizalmas és nagyon értelmes levelére. A válaszom, mely természetesen bármelyik párterápiás kezelésen megállná a helyét, sokkal több, mint 4000 karakter. A következtetés? Az iWiW (hú, mennyire szabályszerűen írtam le) nem enged 4000 karakternél hosszabb leveleket küldeni barátaink lelki épülésére. Szörnyű. Engedélyt kértem illetékes egyéntől, hogy e-mailben küldjem neki a válaszomat, de a személy már egy és fél napja nem jelentkezett be oda. Én pedig akarok neki már küldeni hosszú-hosszú levelet. Kell a jóváhagyása. Már percenként jelentkezek be.
Emez pedig eléggé értelmetlen bejegyzés, maradjunk annyiban, hogy muszáj volt hangot adnom kétségeimnek mindenfajta üzenetekkel kapcsolatban. És szívesen leírnám e pillanat hangulatát, ha tehetségem lenne hozzá.
Olyan jó zenét hallgatok, hogy az istentelen. Az istentelen szó épp most került felszínre passzív magyar szókincsemből, ezért raktam ide be.
Erről szól ez a zene, többek között:
“Can anybody see the light where the morn meets the dew and the tide rises… Did you realise no one can see inside your view? Did you realise for why this sight belongs to you?”
Fura kedvem van. Most beszélgetnék sokszász emberrel, persze csak egyesével, szép sorban. Lenne ötletem, hogy ki lenne az a rengeteg ember. Mindenkivel beszélgetnék körülbelül 3-4 órát. Isteni lenne.
Már igazán lehetne hajnali 1. Akkor látható az egyetlen sorozat, amit nézek, a Sírhant művek. Az aztán egy szellemileg kielégítő és igencsak építő sorozat. Ilyen is van. A lakosság 95%-a nem is tudja, hogy létezik.
És fizikai fájdalmat okoz a tény, hogy nincs kivel beszélgetnem.
És fájnak a beleim, annyira keveset ettem az utóbbi két napban. Semminemű ételre nem tudok ránézni. Most épp kívánok valamit, aminek érzem az illatát az orromban, de nem tudom megfejteni, hogy mi az. Talán gyümölcstorta?
Ezt hallgatom: [Portishead - Strangers]
Kicsit tanácstalan május 28, 2007
Posted by Réka in aggodalmak.add a comment
Nem is tudom, mi legyen velem. A tegnap esti beszélgetésem Czapival nagyon sok mindent megváltoztatott. Sokat erőszakoskodtam magammal, hogy kitartsak az ideám mellett, aki lehet, hogy nem is illene hozzám annyira tökéletesen, mint hittem. Czapi nagyon jó gondolata: “…az lehet hogy tényleg egy csomót gondolkoztál ezeken a dolgokon, de gyakorlatban nem alkalmaztad őket, és szerintem egy csomó nagy filozófia ezen bukott meg hogy amíg kitalálták tök szép és jó volt, de amikor meg akarták valósítani, akkor jöttek rá hogy nem is olyan mint szerették volna…” Szóval lehet, hogy ez az ellentétek közötti vonzás is csak az elméletben működik jól. Lehet, hogy ha lett is volna valami, akkor az olyan viharos és sehova nem tartó dolog lett volna, mint az előző kapcsolatom. És tényleg nem voltam még soha olyan emberrel, aki hasonló hozzám, tehát nem tudhatom, hogy nem éppen erre van-e szükségem.
Pfff. Mi legyen? Valószínűleg azt, akit egészen eddig szerettem, most megpróbálom elfelejteni és elraktározom az agyamnak egy igazán rejtett tartományába. Most elérhető dolgokra kellene összpontosítanom. Valószínűleg csupa jó dolog fog történni és talán végül még boldog is leszek….? Ez azért merész feltételezés. De talán lesz kellő bátorságom, hogy életemben először valóságos lehetőségekkel foglalkozzak és ne elérhetetlen álmokat üldözzek. Mindig csak légvárakat építettem és közben azzal áltattam magam, hogy én nehéz sorsra születtem és nehezen érhetem csak el, amit szeretnék.
Mi van, ha eddig is csak én nehezítettem meg a sorsomat? Akkor van most pár elpazarolt évem. Megszámlálhatatlan lehetőségem lett volna a boldogságra ezek alatt az évek alatt, de mindent elhárítottam…
Igazán megérne egy próbát ez a fiú… hiszen valahol mélyen mindig inkább a csendes, mély, komoly, ihletett emberekhez vonzódtam. Csak pozitív jelzők jutnak róla eszembe. Nagyon figyelmes is, kedves is… próbálom meggyőzni magam. Mert ahogy fontolgatom a dolgot, egyre inkább úgy tűnik, hogy én is ezt szeretném. Valami mégis tompán, erőtlenül tiltakozik bennem… biztos az idealizmus, ami nem engedi, hogy megfeledkezzek az álmaimról. De nem baj, most teszek egy próbát, azt hiszem.
Úgyis mindig az történik velünk, amire a leginkább szükségünk van. Ha nem erre van szükségem, akkor az majd biztos nyilvánvalóvá válik valamikor. Ha pedig ennek kell történnie, akkor majd úgyis belátom később, hogy mennyire jó így.
Most hagyom, hogy az történjen, aminek történnie kell. Próbálok nem gondolkodni ezeken az eseményeken, mert azzal is csak összezavarnék mindent. Lesz, ami lesz. Nagyon ideges lettem ennek a bejegyzésnek a végére.
Réka megkísértése május 27, 2007
Posted by Réka in meglepő.add a comment
Tegnap este teljesen közönyösen mentem el egy buliba. Semmit nem reméltem. Csak arra gondoltam, hogy végre egyszer önfeledten szórakozok egyet a barátaimmal és nem aggódok a dolgok miatt. Úgyis minden megoldódik egyszer.
A buli nagyon-nagyon jó volt, akadt néhány ismerős, még mindig kaptam egy-két születésnapi jókívánságot. A lehető legjobban alakult az este.
Aztán Csongor hazakísérte Czapit. Megígérte, hogy visszajön a buliba és majd együtt megyünk hozzá, mert úgy volt, hogy nála alszom. Addig néhány ismerősömhöz csatlakoztam.
Nem akarom részletezni az estét, mert nem akarok erről sokat beszélni. Csongor nem jött vissza, ezért azt feltételeztem, hogy hazament aludni. De otthon nem volt. Hiába hívtam kilencszer telefonon. Az ismerőseim, akikkel az estét töltöttem, szerencsére nagyon kedvesek voltak és elkísértek Csongor házáig. Találgattuk, hogy mi történhetett vele. Én egyből a legrosszabbra gondoltam, mert múlt héten megtámadták a Márkot is, Szandra barátját. Nagyon féltem, másrészről pedig nem volt hol aludnom.
Az egyik srác (név szerint Domonkos) egész este nagyon kedves volt. Apró, félreérthetetlen jelek miatt úgy véltem, hogy érdeklődést mutat irántam. Nem szoktam ilyesmit mondani, csak ha teljesen biztos vagyok benne.
Amikor kiderült, hogy nincs hol aludnom, ő nagyon szerényen felajánlotta, hogy aludhatok nála, ha gondolom. Jobb ötletem nem volt, ezért elfogadtam.
Összességében jól éreztem magam nála, mert nagyon kedves és figyelmes házigazda volt. Reggel 7-ig beszélgettünk, egészen komoly és bizalmas dolgokról is. Aztán aludtunk két órát. Amikor felébredtem és kitámolyogtam a szobájából, az anyukája nagyon diszkréten és mindenttudó fejjel mosolygott, az apukája pedig vigyorgott és sietett bemutatkozni nekem. Szerintem azt hitték, hogy én vagyok a fiuk új barátnője.
A konyhában már két főre volt terítve, egy bögre tej és amolyan egészséges reggeli várt. Evés közben halkan beszélgettünk, sütött a nap, gyönyörködtem a belvárosi kilátásban és teljesen családtagnak éreztem magam. Furcsa volt, de nagyon természetes. Sokáig próbált marasztalni, de én nem tudtam kezelni a helyzetet, ezért inkább mentem. Lekísért az utcára, ahol nagyon szomorú fejjel búcsúzott el tőlem.
Eléggé meghatározhatatlan érzéseket keltett bennem ez a váratlan esemény.
Ő nagyon művelt, szelíd és kifonomult. És művészlélek. Ha nem lett volna foglalt a szívem, teljesen biztos, hogy beleszerettem volna.
Mi volt ez? Miért kellett találkoznom vele? Mi célja volt ezzel a sorsnak?
Talán egy jel, hogy ne elérhetetlen álmokat hajtsak, hanem olyan emberekkel foglalkozzak, akik mutatnak érdeklődést irántam? Talán csak próbára tétettek az érzelmeim, hogy mennyire szeretem azt, akit eddig is? Talán egy ajándék, mivel mindig is arra vágytam, hogy én tetsszek valakinek és udvaroljanak nekem? Talán csak egy olyan esemény, aminek nem lesz semmi folytatása, mert egyszeri és megismételhetetlen?
Nem tudom hová tenni ezt a fiút. És most már a másikat sem.
Kitartok a korábbi érzéseim mellett, mert tudom, hogy ő egy nagyon különleges fiú és ha egészen eddig utána vágyakoztam, miért változna meg minden egy ilyen furcsa éjszaka után?
A körülmények pedig nagyon hasonlóak. Akkor találkoztam mindkettejükkel, amikor a legkevésbé számítottam egy különleges találkozásra. Mindketten szállást adtak egy éjszakára. Mindkettejükkel nagyon sokat beszélgettem.
Most azt fogom tenni, hogy hagyom megtörténni a dolgokat. Ha történnie kell valaminek, akkor megtörténik. Elsősorban szeretném eldönteni, hogy van-e bármi esélyem annál, akit tényleg szeretek. Muszáj találkoznom és sokat beszélgetnem vele! Bárcsak megadatna ez a lehetőség! Ha tudnám, mit gondoljak róla, akkor el tudnám dönteni, hogy mire volt jó ez a másik különös találkozás.
Kísértésbe vittek, ez tény. De egyelőre még kitartok az eredeti terveim mellett.
