Ez már nagyon ellentmondásos június 27, 2007
Posted by Réka in zaklatott.add a comment
Ma újabb MSNes lelkizést folytattam azzal, akit szeretek. Igaz, hogy gyűlölöm az ilyen üzengetős programokat, de mivel nem hajlandó élőben találkozni, marad ez. Ugyanis ő mást szeret. És ma erről a másik lányról beszélgettem vele. Elmondta, mit érez, hogy hol tartanak és ő hisz abban, hogy ez a lány megváltozott. Én megértő hallgatóság voltam és bátorítóan beszéltem vele. Nagyon ellentmondásos, hogy egy másik lány meghódítására buzdítom, de annyira szeretem őt! Hát azt akarjam talán, hogy szomorú legyen? Ha ő úgy érzi, boldog lenne vele, tegyen egy próbát. Én úgyis rendíthetetlenül hiszek a Sorsban és ő is. Tehát ha nekünk lenne közös jövőnk, akkor arra valamikor úgyis sor kerül, kár aggódni.
De a legfontosabb, hogy boldog lehessen. És ha pillanatnyilag ezt nem velem képzeli el, akkor én várok. Nem akarok bekeverni nekik. Azért nem mentem oda szombaton hozzájuk, mert nem akartam semmit tönkretenni. A Sors mindent elintéz. Nem vagyok akaratgyenge, de nem akarok neki rosszat okozni. Túlságosan fontos ő ahhoz.
Az a furcsa, hogy olyan ő, mintha az elveszített másik felem lenne.. Valaki, akit ugyanabból az anyagból gyúrtak, mint engem. Még MSNen is úgy tudunk beszélgetni, hogy teljes az egyetértés, soha nem értjük félre egymást, kiegészítjük egymás gondolatait és mindig van mit mondanunk, pedig csak egyszer beszélgettünk úgy igazán élőben. Nem is értem, hol itt a probléma… Ja, igen:
“Úgy van néha, ha űzzük a vágyat, az messziről elkerül, s ha szeretünk egyet, megesik az, hogy a szíve másnak örül…”
Ez a helyzet szakszerű megfogalmazása. De ha egymásnak lettünk kitalálva (ahogy azt én hiszem), akkor az majd megmutatkozik és ő is rájön idővel. Amit iránta érzek, az amolyan csendes, stabil szerelem, mintha évek óta együtt lennék vele. Ki tudom találni, miről mit gondol. És ez az érzés kibír egy kis tétlenséget. Majd megfigyelem, mi lesz, ha összejönnek és milyen lesz a kapcsolatuk. Mást nem tehetek, ha szeretném közben szem előtt tartani az ő lelki egyensúlyát is.
Az enyém most megint nem számít annyira.
A lelki gazdagságomról gondoskodik a könyv, amit olvasok. Az Utas és holdvilág bekerült a kedvenc könyveim közé, ez is egy Réka-alapmű mostantól. A többit is megjegyzem itt, a teljesség kedvéért: Bulgakov – A Mester és Margarita; Kundera – A lét elviselhetetlen könnyűsége (és Kundera minden más műve is, de ez volt az első és ezért felejthetetlen); Coelho – A Zahir; Szepes Mária – Vörös Oroszlán; és most már Szerb Antal – Utas és holdvilág.
Ez a könyv nagyon mély, pontosabban végtelen bölcsességet rejt magában. Csodálatos.
Most meg süt a nap és a horoszkópjaim azt mondják, hogy egyszerre majd minden beteljesül, ami csak hiányzik a boldogságomhoz. Bár már annyira nem tulajdonítok nagy jelentőséget az ilyen előrejelzéseknek, de azért jól esik, hogy bíztatnak. Csak éppen már sokszor mondták ezt és még eddig nem lett úgy soha.
Most késznek érzem magam csak úgy élvezni az életem. Nélküle is. Bár már az utóbbi néhány napban készen állok erre. Csak akkor ott volt a Duna, ami jó volt. Viharos a természetem és a vízpartokon találok a legtartósabb megnyugvásra. Minden, ami olyan hullámzó és erős, mint a bensőm, az lecsendesíti a sok tiltakozó vágyat és önzést. Ilyen a víz, a vihar, a pusztaságok és mezők, na meg az égitestek.
Milyen dagályosan fogalmazok. Lehet igényes is, nézőpont kérdése. Szeretem a választékos megfogalmazásokat. Ketten is megállapították a barátaim közül, hogy a szavak szerelmese vagyok, valamint a nagytudású magyartanárom is, aki bevallotta, hogy az én hatásomra már szinte csak barokk körmondatokban tud beszélni. :)
Na mindegy. Ez már egy jó nap. És milyen ellentmondásos!
Ezt hallgatom: [Eleven Hold - Kétperces szerelmes]
Hiányérzet június 26, 2007
Posted by Réka in filó.add a comment
Ezt most a testvérem számítógépéről gépelem, mert az enyém valószínűleg tönkrement. Arra gondoltam, hogy ez egy jel. Mostanában nem töltöm túl értékes dolgokkal az időt. Leülök a számítógépem elé, majd egész napra úgy maradok. Oldalakat nézegetek, bekapcsolom az MSNt, játszom… és ma rádöbbentem, hogy ez mennyire undorít engem. Hogy az interneten éljük a szociális életünket. Hogy a játékok többségében virtuális életekkel kárpótoljuk magunkat mindenfajta élmények helyett. Én ezt nem annyira akarom már. Persze, valószínűleg gyenge leszek, megadom magam és semmi nem fog változni. De az jobb lenne, ha megkeresnének mindazok, akiknek mondanivalója van számomra. Ha felhívnának, akiket érdekel, hogy hogy vagyok. Ha valaki szeretne jobban megismerni, esetleg a társaságomra vágyik, azzal szívesen találkozom és beszélgetek órákig. De előre látom, hogy semmit nem fogok tenni.
Több délutáni borozgatás, rakparti virrasztás, éjszakába nyúló beszélgetés kellene. Több olvasásra, több versre, több gondolatiságra van szükésegem. Hogy azt mondhassam az életemre, értékes. Nem ér semmit, ha virtuálisan beszélgetek a barátaimmal; nem tapinthatom őket és nem láthatom, ahogy nevetnek. Nem ér sokat, hogy játékok függőjévé válok, ahol magamé helyett kitalált emberek életét teszem klasszá. Az enyém ettől nem lesz szebb és tartalmasabb. És milyen rég volt már, amikor egyedül vágtam neki a városnak (bármelyiknek) vagy a tájnak! Egyedül, az utcákat újraértelmezve… Vagy elhagyatott ösvényeken járva, felfedezve a vidéket.
Ez hiányzik. De legalább megint önmagam vagyok. Az igazi én. Mert szombaton most már tényleg feladtam ezt a szerelmet. Olyan elkeserítő éjjel volt. De ő mást szeret. Pedig olyan, mintha egymásnak lennénk kitalálva. És sírtam is érte, pedig mennyire kevés emberért sírtam csak eddig! Mindenkivel kapcsolatban kierőszakoltam már néhány könnyet magamból, de igazi sírás szinte soha nem jött. Most igen. Kár, hogy ő nem úgy gondolta, hogy tökéletesek lennénk együtt.
“The one you love is the one that should take you higher…”
Csak olyan szinten szenvedek a magánytól, hogy be kell látnom: egész eddig nem sikerült embert találnom, akinek a világa hasonló lenne az enyémhez. Aki úgy egészít ki, hogy mindkettőnk univerzuma megőrzi saját jellegezetességeit. Akit lehet úgy szeretni, hogy mindketten szabadok maradhassunk. Ez nekem még nem sikerült.
És most olyan érzéseim is vannak, mintha eltávolodtam volna az összes barátomtól. Ők mit sem változtak, csak én. De nem hanyagolom őket, csak akkor is máshol járok, amikor velük vagyok. De most már változni fog ez is. Mert a hiábavaló vonzalom és a viszonzatlan szerelem nagyon negatív változásokat szül bennem. Most már nem maradt senki nekem, akiről álmodozhatnék, ezért újra csak a tömény én maradt.
Jó lenne, ha olyan életet élhetnék, mint az Utas és holdvilág szereplői fiatalkorukban. Ahogy olvasom ezt a könyvet, érzem, hogy miért van körülöttem ilyen fájó üresség. A mai életből hiányzik a dráma, a mélység, a gondolatiság. És éppen azért, mert a technika vívmányai annyira leegyszerűsítették a világot és a kapcsolatokat. Tudom, hogy újra vissza fogok hanyatlani a gépek bűvkörébe és immár úgy, hogy gyűlölni fogom, amit teszek.
Sok emberrel voltam őszintétlen. Ezt utálom, de mindig beleesek olyan hibákba, melyeket megvetek. A legfontosabb egyelőre az, hogy Szandrával legyek őszintébb. Erre az döbbentett rá, hogy ma megemlítette: van valami gondja velem kapcsolatban, de nem telefonon akarja, hanem majd személyesen elmondja kb. egy hét múlva. Addig legalább van időm gondolkodni. Már a legszörnyűbb elméletek születtek meg bennem arról, hogy mit akar majd vajon mondani. De most majd őszinte leszek. És azt elárulta, hogy nem olyasmi, ami miatt vége lehetne a barátságunknak. Ez azért jó.
Most nem tudom, mit fogok tenni. Nincs annyira jó kedvem, de ez legalább már én vagyok és ez tényleg a saját szomorúságom, ami eltölt.
Fantasztikus emberek június 25, 2007
Posted by Réka in beszámoló, könnyed.add a comment
Hol is kezdhetnék bele a töméntelen esemény elbeszélésébe? Talán haladjunk időrendben.
Vasárnap elutaztam Budapestre, hogy meglátogassam Vazult. Igaz, hogy megváltozott, de azért féltem egy kicsit, mert azért mégis csak ő! Ott várt Kelenföldön. Először elvitt az egyik Vörös Oroszlán teaházba, ami tényleg a legklasszabb teázó, ahol eddig jártam. Az egész olyan, mintha valahol a Távol-Keleten lenne. Párnákon ültünk és lampionok világítottak, megittunk egy kancsó élénkpiros teát, ami rózsa, orgona, hibiszkusz, áfonya és csipkebogyó ízű volt. Jéghidegen kértük, gyümölcsdarabokkal. És egy kis medencében túlméretezett aranyhalak úszkáltak. Annyira szép volt! Itt főleg csak ő beszélt, mert felszínre törtek benne mindenfajta emlékek, amiket meg akart osztani és ezeket meg is hallgattam.
Ezután egyből Zöldpardonba mentünk, ahol csatlakozott hozzánk Aurél, a szobatársa. Egyhamar Quimby koncert vette kezdetét, ami annyira szuper volt, mint mindig. És ZP-ben nagyon különleges és érdekes embereket is lehet látni! A koncert után találkoztam egy Telekissel, akit szerintem úgy hívnak, hogy Győri Zsuzsi. Nagyon kedves volt, mert megölelgetett, pedig csak kétszer beszéltem vele eddig. És mondta, hogy Gödörben mindjárt lesz Hiperkarma. Előtte még ültünk a rakparton, ahol Vazullal nagyon jót beszélgettem. Aztán ettünk gyros-t a Boráros téren, ahol annyira vicces punk sráccal találkoztunk, hogy már görcsölt a rekeszizmom a röhögéstől, mire otthagyott bennünket. Nagyon jó szövege volt, adtam is neki 100 forintot, ami neki felbecsülhetetlen kincs volt, gondolom.
Gödörbe kissé késve érkeztünk, de még 20 perc hátra volt a koncertből, ami szintén frenetikus volt! Kint találkoztam újra Zsuzsival, aki Szandra egyik osztálytársával, Lucával volt meg a Corugával, aki végre talán emlékezett rám. És azt mondta nekem, hogy Czapit tartja a legjobb barátnőjének és ez tök jó volt.
Koncert után Vazullal jó sokat sétáltunk a belvárosi részeken. Most a pesti oldalon ültünk le a rakparton és ott vártuk meg, amíg kivilágosodott az ég. Aztán teljesült a vágyam, mert láthattam egy igazi körúti hajnalt, amilyenről Tóth Árpád is írt. Végül Budán, egy magasabb ponton néztük meg, ahogy feljön a nap az Akadémia mögül.
Végül a koleszába mentünk, ahol találkoztam a szobatársaival meg egyéb kollégiumi emberekkel és jókat röhögtem velük, mert tök szórakoztató emberek. A hazatartó buszt épphogy elértem.
Nagyon hasznos volt ez a rövid látogatás, mert végre nagyon sokat tudtunk beszélgetni és teljesen őszintén. Ráadásul most már tényleg nincs miért tartanom Vazultól. Kaptam tőle kölcsön egy olyan könyvet, amit már régen ki szerettem volna olvasni. Szerb Antal írta, a címe Utas és holdvilág. Pest felé menet amúgy kiolvastam egy nagy rakás Csáth Géza novellát. Az egyikben mond egy szép mondatot, mely számomra felettébb megnyugtató: “A hallgatás mindentudóvá teszi a nőket.” :)
Ma pedig Luciferrel volt találkozóm. Azt hittem, csak iszunk egy-egy teát, de ő szerette volna, ha inkább borozunk. Még úgysem volt ilyen soha, tehát beleegyeztem. Valójában rajongva szeretem a bort, de nem igazán bírom, ezért tartottam tőle. De korántsem bántam meg! Három órán át beszélgettünk egy üveg Villányi rosé bor okozta kellemes bódultságban. Szerintem nem csak a bor tette, de még soha nem mesélt nekem ennyit magáról Lucifer. Én pedig hallgattam a történeteit családról, lovagrendről, zenéről, tervekről, szerelemről és rengeteget tanultam. Csak néhány mondata maradt meg bennem szó szerint, de a benyomás is hatalmas, amit tett. És ő egy olyan ember, akinek érdemes odafigyelni az észrevételeire, mert bölcs és sokkal, de sokkal tapasztaltabb, mint én. A legtöbb téren egészen máshogyan gondolkodunk, de hát a különböző emberektől lehet a legtöbbet tanulni. Nem is értem, hogy miért keresi mindig a társaságomat, pedig alig-alig tudok neki megnyílni. De annyira hálás vagyok, amiért láthatóan szívesen van velem. Ő annyira csodálatos ember, hogy azt egy blogban nem is lehet kifejezni.
Sok-sok hasznos, építő beszélgetést folytattam az utóbbi három napban. Igazán jó napok voltak ezek.
Ja, és szombaton a Babamúzeumban készített rólam Zsolesz egy nagyon szép és kifejező fotót! Meg lehet nézni, itt:
