Esik az eső augusztus 29, 2007
Posted by Réka in bágyadt, virrasztó.add a comment
Újra nem tudok aludni, pedig annyira nem is keltem későn. Még a régészeti kiránduláson leégtem és most nagyon fáj. Teljesen vörös rák vagyok és az orrom sebes is lett, ahol lesültem. Holnapra el kellene múlnia, mert akkor megyek először emberek közé az ásatás óta. Amúgy esik az eső. Annyira jól esik ez most, de nappal nem fogom kívánni.
Nem tudom, milyen érzelmeim vannak most az iskolakezdéssel kapcsolatban. Tök jó, mert újra élni fogok. Viszont egy csalódás is lesz és semmire nem fog jutni időm.
Nagyon zavar, hogy telihold van. Egy perc nyugtom sincs emiatt.
Mostanában teljesen igaz dolgokat mond a horoszkópom. Mára olyasmiket jelez előre, hogy szokatlan problémával fognak hozzám fordulni, de nem fogja megfogadni az illető a tanácsaimat. Ezen kívül valaki kedves meglepetést is fog okozni. Na, majd meglátjuk.
Ma már tényleg elkullogok a tankönyveimért. Fogok találkozni Szandrával is. Ezért remélem, nem fog esni az eső, mert mi sem jobb annál, amikor valami padon vagy a fűben lehet nyújtózkodni. :)
Rájöttem, hogy mennyire klassz lenne elolvasni az összes könyvet a megyei könyvtárban! :D Vajon elég lenne rá az életem?
Mostanában gyűjtöm a régi családi fényképeket és a hozzájuk tartozó történeteket. Már egyészen képben vagyok, hogy ki kicsoda. Egész érdekes sztorikat is hallottam. Például volt a családunkban egy gróftól származó, törvénytelen gyerek; egy férfi, akinek levitte a fejét egy villanyoszlop, amikor kihajolt az autójából; egy rendőr, aki Rákosi Mátyás egyik kedvence volt és kapott tőle egy névre szóló, ezüst cigarettatárcát… Vannak itt izgalmak! Legalább elkezdem gyakorolni így a történészi munkát. Amúgy a családtörténetet genealógiának hívják, már ha ez érdekel valakit. :D Ez az új szenvedélyem. Fel fogom építeni a családfánkat is, a család legidősebb tagjainak emlékezete alapján. Csak az zavar, hogy nem volt soha, egyetlen értelmiségi sem a rokonságban, kivéve egy könyvelőt, de azért az nem valami komoly. :/
Örökké csaponganak a bejegyzéseim… Régebben pedig teljesen jól felépített textusokat közöltem itt, nem tudom, miért változott ez. Akkor sem volt nagyobb rend bennem, szóval ez kizárható ok. De ezen nincs kedvem gondolkodni. Amit írok, az úgyis mindenkor tükrözi az egész pillanatnyi helyzetemet.
Tegnap amúgy kb hajnali 04:15-ig beszélgettem Tomival. Nem is csak MSN-en, hanem egyből öt dimenzióban! ;) Mondjuk az MSN-rekordom reggel 7 óra, de azt Virággal követtem el, még nyár közepén. :D Csak kár, hogy az ilyenek után másnap letargikus és életunt vagyok. Így nyáron, amikor hozzá vagyok szokva a normális mennyiségű alváshoz, ilyenkor bizony nekem is rányomja a hangulatomra a bélyegét a kialvatlanság. :(
Most nem tudom, mitévő legyek az éj hátralevő részében. Meglehetősen vicces lenne, ha unalmamban most reggelig blogot gépelnék… minden hülyeséget, ami csak eszembe jut… uh, azt nem ajánlanám senkinek olvasásra! :D
Ma pedig nem ártana szellemileg frissen menni Fehérvárra, mert amikor egy jó baráttal beszélget az ember, olyankor illik ébernek lenni. :) Na, túl sok lesz a smiley.
Abba is hagyom. Bárcsak egyszer még visszaköltözne a rendszer a szövegeim szerkezetébe! Ezzel a jókívánsággal búcsúzom! :D
Ablakban augusztus 23, 2007
Posted by Réka in boldog?.add a comment
Klasszikus Réka-féle reggel volt, teával a kézben, ablakban ülve. Persze csak miután rendet raktam. Most az esik jól, hogy tisztaság és rend vegyen körül, hiszen bennem is ezek uralkodnak. Ritka ám ez nagyon.
Ma reggel olvasgattam egy lány gondolatait és teljesen kirázott a hideg azoktól, amiket írt. Jó értelemben. Ahogy javasolta, kiálltam az ablakba és néztem a napsütést. Sokáig úgy maradtam. Olyan jó élni.
Rájöttem, hogy furcsa az én számból ilyen pozitív mondatokat hallani. Szörnyű, hogy olyannak vagyok elkönyvelve (még a saját agyamban is!), mint aki állandóan mélabús. Lehet, hogy ez a fő probléma. Sokat számít, hogy ki milyennek látja saját magát.
Annyira körülírhatatlan érzésem van ezen a reggelen. Hiszen ez boldogság. Olyan régen volt, hogy szinte rá sem ismerek. Amikor úgy kelek fel, hogy várom a nap eseményeit.
Bárcsak tudnám, mitől van ez! Talán attól, hogy korán keltem fel? Vagy attól, hogy este mindenkivel olyan jót beszélgettem? Rájöttem valamire és még én sem tudok róla?
Szeretném, ha kicsit több akaraterőm lenne. Akkor mindent elérhetnék. Így is sokat bizonyítottam már szerintem, de akkor megállíthatatlan lennék. De egyszer mindennek eljön az ideje, lesz majd kitartóbb időszakom is, az biztos.
Ez ma csak ilyen rövid. És leginkább csak nekem volt érdekes, amit ide írtam, nézze el mindenki. De ha egyszer jó kedvem van! :)
Agytágítás augusztus 21, 2007
Posted by Réka in filó, virrasztó, zene.add a comment
Megint virrasztok. Most nem azért, mintha olyan rossz lenne a lelkiismeretem vagy mintha a tengernyi probléma nem hagyna aludni… csak úgy. Passzióból. Mert nekem egy ébren töltött éjszaka sok lélekerőt ad.
Egy korábbi alkalommal már megtaláltam a tökéletes zenét a virrasztásaimhoz. Ez pedig a Christian Fennesz és Ryuichi Sakamoto kollaborációjából származó Cendre c. album. Egyikük zongoraművész, a másik pedig laptopmágus. A minimál-elektronika ötvözete a klasszikus zenével nekem teljesen forradalmi és újszerű. Gondosan meg kell választani az időpontot, amikor ezzel a zenével megismerkedünk, mert hangulat kell hozzá. Csak ébredéshez vagy álmatlansághoz tudom elképzelni, mint aláfestő zenét. De egyszerűen brilliáns. Vigyázni kell vele, mert csak 52 perces és nagy űrt hagy maga után. Persze másoknak lehet, hogy unalmas vagy talán semmitmondó ez a zene. Most éppen a Haru című szám szól, ami nagyon szerény japán szókincsem szerint Tavaszt jelent.
Kezdem észrevenni, hogy mennyire törékeny az egyensúlyom. Akárhányszor csak rendbeteszem magam lelkileg, nem tart tovább két napnál. Könnyen kizökkent az az ádáz külvilág.
Ó, ez a zene. Most teljesen betölti az agyamat. Megnyugtat és olyan érzésem van tőle, mintha láthatatlan kiterjedéseim keletkeznének.
Csak úgy bámulok. Ezt ugyan az olvasó nem érzékelheti, de egy-egy bekezdés között olykor 10 perc is eltelik.
Biztosan nem ilyenkor kell közölnünk a gondolatainkat a nagyvilággal, csak bennem van ilyen értelmetlen kényszer, hogy akkor tegyem ezt, amikor a leginkább szeretném hogy csak én legyek itt és most. Nem pedig a sok láthatatlan és virtuális szempár, amire gondolok, amikor ezeket a sorokat gépelem.
Annyira szeretem a viharokat nézni. Ma egész nap csak esett és villámlott és fújt a szél. Ez a klasszikus ítéletidő. Ma kirázott a hideg ettől a szótól, de most már tetszik. Ahhoz lett volna kedvem délután, hogy kisétáljak, elinduljak a hegyek felé a viharban és csak úgy köddé váljak. Annyira csábított ez az eshetőség, hogy már fel is öltöztem egy kis sétához, de holmi józan hangok eltérítettek a szándékomtól.
Szeretem, hogy ugyanannyira vagyok józan és realista, mint amennyire idealista, álmodozó. Ez a legnagyobb ellentmondás. És tetszik, hogy bennem kiegyensúlyozódik ez a kettő.
Most meg a Kokoro című szerzemény megy. Ennek is értem ám a címét és annyit tesz, hogy Szív. Valószínűleg csak ezt a két szót ismerem japánul. Mily fantasztikus “véletlen”, hogy pont ezek a szavak szerepelnek címként a lemezen.
Már negyed 6 van.
Nagyon régóta gondolkodom rajta, hogy mit jelenthet a cendre szó. Szerintem nem angolul van, pedig először azt hittem.
Jó olyasmiket leírni, amikről más soha nem fogja tudni, hogy mennyit jelentenek nekem.
Megváltoztattam a blogom külsejét, mert untam a régit. Ez egyszerűbb sokkal. De olyan vidám.
Itt kell abbahagyni. Annyira jó volt ez az éjszaka!
Ezt hallgatom: [Fennesz & Sakamoto - Amorph]
