Itt az idő… Szeptember 30, 2007
Posted by Réka in filó.add a comment
…egy újabb bejegyzésre. Nagyon régen írtam, de nem bánom. Én is kezdek egyre többet, talán túl sokat magamra vállalni. Ez sem véletlen; valamibe temetkezni kell a nyomasztó, leselkedő kínok elől. Szükség van a tevékenységekre, amikben feloldódva levezetem ezeket a belső feszültségeket. Ez több, mint a mindennapi stressz. Megint válságos időszakom van, de egyelőre csak én veszem észre.
A legszebbnek most az egyedüllétet tartom. Ha jól sejtem, azért becsülöm meg mostanában, mert mindig emberek között vagyok. Kommunikálok velük, népszerűsítem magam, megkedvelnek, rámerőltetik magukat. Természetesen nem mindenki. De azok a legjobb részei a napnak, amikor csak a csend van és én vagyok. Reggelente egyedül sétálok a suliba, mellékutcákon, elég korán ahhoz, hogy senkivel ne találkozhassak. Délutánonként néha tudok fél órát is bolyongani a városban, anélkül, hogy rám köszönnének. Amikor hazaérek, bezárom az ajtót és újra magam vagyok. Ott aztán foglalkozhatok azzal, amivel akarok. Kedvemre áshatom magam mélyen a munkába, hogy ne jusson tér a rémeknek.
Nem hangzik derűsen, de többnyire jól érzem magam, amióta ez tart és sokan el is hiszik ezt nekem. Pedig lehet, hogy ez a kiábrándultság időszaka.
Nem tudom, mennyi kell ahhoz, hogy felboruljon az életem. Nagyon szeretnék legalább magammal őszinte lenni és rájönni, hogy megint túl sokat képzeltem-e vagy végre valami valóságos érintett meg. Nem tudom észrevenni a különbséget a kettő között.
Azt sem tudom, hogy van-e veszíteni valóm még vagy esetleg máris elveszett minden. De lehet, hogy nemsokára elszánom magam olyan lépésekre, amiket a természetem megkövetel, mégsem tettem még ilyet soha ezelőtt. Azon is fogok gondolkodni, hogy eddig voltam-e hazug magammal szemben vagy most vagyok az.
Nem érzem magam egy kiforrott jellemnek, aki képvisel bármit is. Erről én tehetek, mert mindig azt hittem, hogy nem lehetek teljes önmagamban, csak valaki mással együtt. Ilyen pedig nem volt még, hogy egységesnek érezhettem volna magam egy másik emberrel, mintha közös lenne a világunk, legalább egy nagyon kicsit is. Nem ismertem még ilyet. Most azt hiszem vagy hittem, hogy ilyet találtam és véget ért a keresés. Erről már nem tudom, mit higgyek.
De minden magányosság ellenére szükségem van a többi ember szavaira, tetteikre, nézésükre, hogy magamat megalkothassam belőlük és hozzájuk mérve. Az néha nem világos, hogy másoknak, a sokaságnak is igénye van-e rám, a helytelen ítéleteimre és a hatásomra. Tudom, hogy sok mindenre jó vagyok, de gyakran alkalmatlan is.
Ilyesmiket is csak az mondat velem, hogy most mindent meg kell kérdőjelezzek. Újabban másodszor vagyok ilyesfajta átgondolásra kényszerítve.
Mi alapján hiszek valakiről többet, mint aki valójában? Én is annyira ki vagyok éhezve figyelmességre, szép szavakra, hogyha valaki az átlagnál kedvesebb velem, akkor istent látok benne? Lehetséges. De azért fájó lenne elengedni az ilyen ideákat. Néha kell, hogy az ember elveszítse a fejét; szerintem teljesen tárgyilagosan nem lehet átengedni magunkat másoknak.
Szükségem van mindenkire, de lassan félek is tőlük. Kinyílni veszélyes, odaadónak lenni értelmetlen, finomnak lenni fájdalmas, szeretni meg gyötrelmes. Ezek után nem hibáztathat senki, ha fenntartom magamnak az életem egy szegletét, ami csak az enyém és senkinek nincs oda bepillantása.
De látom, hogy ezúttal nem fogok több szomorúságot mutatni és nem leszek gonosz, mint ahogy régebben ilyenkor elkeseredve tettem. Most még van, mi megtartson “csodának avagy bűnnek”.
Teljesen elkalandoztam. A legfontosabb, hogy nem fogok kétségbe esni, hanem továbbra is törődök, nyitott maradok és fogékony, közösségi ember… Ők meg nem veszik észre, milyen vagyok és mit rombolnak le. De ezen nem veszhet el minden, ennél sokkal több is van az életben.
Ma már sokkal jobb Szeptember 16, 2007
Posted by Réka in bágyadt, film.add a comment
Igen, komolyan. Minden úgy lett, ahogy azt megjósoltam. Felkeltem és tele voltam könnyedséggel, megróttam magam a pesszimista gondolataimért. Azért akkor jól esett leírni. Most meg csupa felesleges dolgot csináltam, amik kellemesek tudnak lenni. Beszéltem másfél órát telefonon Szandrával, az nem volt haszontalan, hanem jó. Az sem, hogy ma is kiolvastam egy regényt.
Vannak ezek a Babits regények, én elhatároztam, hogy kiolvasok párat, mert még nyáron ajánlotta őket a magyartanárom, akire nagyon felnézek. Az más kérdés, hogy most kötelezőnek is el kell olvasni egyet. Szóval, amit éppen befejeztem, az a Gólyakalifa címet viseli. Én komolyan nem hittem volna, hogy ennyire fog tetszeni. Azon gondolkodom, hogy talán bekerül a legnagyobb kedvenceim közé. Ez egy lélektani regény amúgy és Freud hatása érződik rajta, akit Babits nagyon szeretett. Ahogy már a sokadik könyvét olvasom, egyre több közösséget érzek az író és énközöttem. Már amikor először foglalkoztam az életrajzával, akkor tudtam, hogy hasonló dolgok motiválnak minket és az érdeklődésünk is megegyezik. Igazán sajnálom, hogy már nem él és hogy kivették az érettségi tételek közül a homoszexualitása miatt. :( Ha élne, biztos írnék neki egy levelet, azt hiszem, olyat lehet az íróknak. :)
Tegnap (vagy nem tudom mikor, összefolynak a napok) kiderítettem, hogy csak 67%-ban vagyok függője a blogomnak. Ez igaz lehet, de itt az ideje változtatni ezen. Sokkal több fontos eseményről kellene itt beszámolnom, sokkal gyakrabban. Amióta blogolok, nem beszélek magamban. :D Szóval, jót tesz az egészségnek.
Ja, a betegségem óta először énekeltem ma. Mit mondjak, nagyon elégedett voltam a legújabb felvételekkel. Kíváncsi vagyok, meg merem-e majd valaha mutatni bárkinek is. Azt hiszem, ha tudnék gitározni és kísérhetném magam hangszerrel, akkor szívesen előadnám ezt a pár dalt a barátaimnak. Ideje lenne megtanulni… csak most sokkal jobban foglalkoztatnak más témakörök, úgyhogy egyelőre marad a négy fal a közönség. :D
Hajat kellene mosnom, de nem bírom rávenni magam. Talán reggel. De lesz ma egy művészfilm valami csatornán a tévében. Egy erotikus művészfilm. Azokkal vannak nem jó tapasztalataim, de azért belenézek, hátha véletlenül egy értékes alkotás lesz. De gyanús, hogy már a címében is van szex. A szex és Lucia. Ráadásul spanyol-francia produkció, akik perverz népek. Áh, egy próbát megér. :)
Most nincs kedvem többet írni. Még hátra van egy angol értekezés is mára. A ‘csúnya’ , tizennyolcaskarikás filmekről kell majd véleményt formálnom meg arról a cikkről, amit suliban olvastunk.
Talán még elvonszolom magam hajat mosni, amíg nem kezdődik a film. A reklámszünetekben meg majd értekezek angolul. További szép estét!
Ez így nem jó Szeptember 15, 2007
Posted by Réka in kiábrándult, virrasztó.add a comment
Nem tudom, hogy nekem most a büszkeségemen esett csorba vagy valami annál mélyebben lévő dolog sérült. Biztos, hogy nem tesz jót a büszkeségünknek sem, ha valaki majdnem fél éven át nem veszi észre, hogy mindent megteszünk érte és semmibe veszi az erőfeszítéseinket. De az is lehet, hogy többről van itt szó, mint a hiúságomról vagy az önbecsülésemről.
Lehet, hogy hazudok magamnak. Ha már az is boldoggá tenne, hogy ő a világon van, akkor nem lenne bennem a vágy, hogy vele lehessek. Meg hogy minden nap beszélgessünk, hogy mellette ébredhessek egyszer, ilyesmik. Szeretném ezeket a dolgokat is és komolyan jól esne, ha nem azt látnám, hogy egyoldalú. Nem tudom, hogy boldoggá tesz-e pusztán az ő létezése. Amikor a buszon ülve eszembe jut, mindig rámjön a mosolygás és nem is tudom abbahagyni egész nap. :) És sok más apróság miatt is szebbé teszi ezt az egész élet dolgot.
De nem kedvelem, amikor plátóinak tűnik egy szerelem, ami valójában nem is az. Mindegy, nem az én dolgom ítélkezni erről.
Amit fontos lenne, hogy megtanuljam függetleníteni tőle a boldogságomat. Úgysem rajta múlik elsősorban, hanem rajtam. De félek is, hogy nélküle összezuhanok, elveszítem a tartásom, mindenem, mert azért ő tartja bennem a lelket, ő ösztönöz változásra már nagyon régóta, még ha nem is tud róla. :(
Az is érdekes, hogy éppen most is vele beszélgetek a kapcsolatokról, közben meg írok egy ilyen kiábrándultat róla. Nem is ábrándultam ki belőle, csak egy kicsit. Ami elkeserít, az az egyoldalúság.
Minek is számolok be erről? Holnap újra minden a régi lesz. Úgy érbredek majd, hogy rá gondolok, meg teázás közben is, a hidegtől vacogva, meg egyébként is, bármikor. Jókedvem lesz. És igyekszem minél kevesebbet érintkezni vele az interneten keresztül, nehogy végleg elveszítsem a bizalmamat, benne is. Fú, de negatív és Réka-idegen hozzáállás. Ez talán nem is én vagyok.
De igen, a közelmúlt eseményei engem teljesen felforgattak és minden területen érvényesülnek.
Holnapra a régi leszek, ígérem. És Helyi Lokálig nem is beszélek már vele, ha kibírom.
Nem kellene sírni. Az nem old meg semmit sem.
