Let the golden age begin!

Igen, ezt is megértem végül. Mindig is taszított a gondolat, hogy blogot írjak, amíg nem volt. Nem tudom, miért fogtam hozzá, mert semmi okom nem volt rá. Azt sem tudom, mit értem el vele, hacsak nem egy rakás félreértést, vitát és veszekedést. Szerintem egyedül nekem származott bármi jó belőle, mert minden rossz mellékhatása ellenére sokat segít és tényleg hasznos. Ennél jobb terápia kevés létezik, legalábbis számomra.

Büszke vagyok magamra, hogy ennyit írtam. Igaz, hogy csak alig több, mint száz bejegyzés született 365 nap alatt, de ha a szavak számát tekintjük, a beleadott érzelmek minőségét, a ráfordított órákat vagy azt, hogy milyen jellegű eseményekről adhattam hírt benne, akkor szerintem kifejezetten jó blognak számít. Más kérdés, hogy kevesen veszik a fáradságot, hogy rendszeresen olvassák és mondjuk arra használják, amire kell, mégpedig, hogy beleérezzenek a helyzetembe. Nem a nagyközönségnek írok, addig jó, amíg ennyire kevesen tudnak róla. Én nem akarom, hogy az én magánéletem bármikor is téma legyen bárhol.

Nagyon fontos év volt és igazán sorsdöntő dolgok történtek velem. Volt egy furcsa vonzalom, egy kellemes fellángolás és egy nagy szerelem. Mármint mind viszonzatlan, de ezt már megszokhattuk velem kapcsolatban. És ami a legjobb, hogy mindegyiken sikeresen túltettem magam mára.

Végre felszabadítottam önmagam a teher alól, ami leginkább megkeserítette a napjaimat, valamint teljesült egy nagy álom: már majdnem biztos, hogy a nyarat Amerikában tölthetem. Egyszer költözött a blog. Ezen kívül, mint mindig, csomó érdekességet tudtam meg magamról, másokról, a világról… bár ezeket a gondolatokat sokszor nem közöltem és soha nem a teljes kiterjedésükben mutattam be őket, azért bennem megvannak így vagy úgy.

Szülinapi bejegyzésnek talán ennyi meg is teszi. Remélem, hasonló, örömteli összefoglalást tarthatok majd újabb egy év múlva is. :)