Azt hiszem, ez még csak a második írásom ebben a hónapban. Ez nem túl jó, de így hozta az élet, ilyen is kell. Nyáron, terveim szerint úgyis minden nap írok, akár többször is. Majd próbálok minél izgalmasabb dolgokat csinálni, hogy másoknak meg érdekes legyen olvasni róla. Úgyis nagyon kalandos helyen fogom tölteni a nyarat, hiszen megkaptam a vízumot! :D Pedig ennek már egy hete, azóta szinte minden nap szerettem volna már közölni az örömhírt, de ide-oda rohanok, esetleg alszom, szóval nem mindig van rá idő.
Éppenséggel most sem lenne, hiszen tanulni kell gőzerővel az év végi vizsgákra, melyek hétfőn, kedden, illetve az utolsó héten esedékesek. Először próbáltam pozitívan hozzáállni, mert végülis van ennek jobbik oldala is. Ha most úgy megtanulnám az egész anyagot, hogy meg is maradjon, az sokat segítene jövőre. De azért egy kicsit úgy is érzem, hogy ellenünk elkövetett bűntett a vizsga, hiszen ez lenne az utolsó olyan évünk, amikor júniusban már csak kirándulunk, lábat lógatunk, alszunk, jó könyveket olvasgatunk, beszélgetünk, miegymás. Szép lenne, de komolyan. Nagyon hasznosan el tudnám tölteni a napokat, nem csak fetrengéssel. Mondjuk elmennék holnap a legjobb barátaimmal a Bory-várba, a Kortárs Képzőművészeti Fesztivál záróéjszakájára, ami rendszerint az év legizgalmasabb eseménye itt Fehérváron. Tavaly óta vártam erre. De nem háborgok, már beletörődtem. Ha valamit meg kell tenni, akkor én szeretném kihozni belőle a maximumot. Szóval ha záróvizsgákat kell tenni, akkor szeretném mindet ötösre megírni. Lehetne hármasra is, akkor is ötös lennék a legtöbb tárgyból, de nekem az nem esne jól. Nem ezért mondtam le sok dologról év közben is, hogy aztán pofára essek. Nem is mások előtt akarok villantani, hanem csak a saját gyönyörűségemre. Emiatt is sokan hülyének néznek, de ez aztán végképp nem zavar.
Pár napja még voltak olyan aggályaim, hogy baj van a felfogásommal és egyszerűen nem tudok megérteni dolgokat, vagy hogy semmi nem marad meg a fejemben. Azért ez kezd elmúlni, ettől nem félek annyira. Például ahogy végiggondoltam az irodalom fogalmakat, a legtöbbet tudom, anélkül is, hogy utána néznék a lexikonokban. A töri anyag tetemes része benne van a fejemben, csak mondjuk egy-egy személy, évszám, békekötés még kellene a pontosság kedvéért. A célnyelvire is emlékszem, pedig azokat a leckéket mindig az órák előtt memorizálom be. Emiatt kicsit büszke vagyok magamra. Hülye sem vagyok teljesen. Azért hittem, mert alig fogtam fel valamit azokból a filozófiai fejtegetésekből, amiket az aktuális könyvemben olvastam, de később kiderül, hogy azt a személyt, aki ezeket a előadja a regényben, senki nem érti, még a legműveltebbek sem, egyszerűen azért, mert annyira elvont és rendszertelen gondolkodása van, hogy talán értelem sincs benne. Azért amit megértek belőle, azt zseniálisnak érzem.
Egyébként kicsit le vagyok most lombozva, nem titok. Megvilágosodtak számomra az osztályban zajló játszmák, az áskálódások, az intrikák és eddig nem is hittem, hogy ennyire, de ennyire szörnyű helyen vagyok, ilyen szégyentelen emberek között. Gondolni sem bírok rá, beteg az egész. Pont a legjobbkor jön az év vége, csak addig bírjam ki. Az osztálykirándulás is valódi próbatétel lesz, főleg ha eljön egy-kettő a problémás személyek közül. Szerintem az osztály egy kis része már igazán összetartó lehetne, ha nem lennének ott a provokátorok, akik vagy rohadtul alattomosak, vagy semmi nem jó nekik, esetleg mind a kettő tulajdonság jellemzi őket. Már néhányat a tanáraim közül sem látok annyira idealizáltnak, amilyennek régebben. Ők is sokkal rosszabbak, mint hittem volna. Természetesen már nem vágyom arra, hogy visszajöhessek ide tanítani évek múlva.
Én tényleg naiv vagyok, kezdek rájönni. Nem minden téren, mert bizonyos esetekben nagyon át tudom látni a dolgok működését, de az emberekről hajlamos vagyok a jobbat elhinni. Annyira sokat csalódtam, hogy kerülöm az újabbakat. Persze, most már tudom, hogy ettől még azok az emberek, akik átverhetnek, ők nem kerülnek el engem. Valójában akár békén is hagyhatnának.
De hogy jót is mondjak: mindennek ellenére nagyon szépnek látom az életet és élvezem is. Iszonyú jó dolgok várnak rám. Nem is csak az amerikai útra gondolok, hanem tudom, mennyi öröm áll még előttem: mennyi jó elolvasandó könyv; mennyi zene, amit imádni fogok; mennyi emberrel ismerkedhetek meg, akikben soha nem kell majd csalódnom; mennyi klassz poént fogunk még elsütni a barátaimmal, csupa ilyesmi. Így viszont sokkal könnyebb béketűrően fogadni a mostani eseményeket. Végülis nem a világ vége, csupán pár hülyegyerek, akik jódolgukban másokat zaklatnak, illetve pár vizsga, melyek a szokásosnál kicsit több erőfeszítést igényelnek, de két hét múlva túl is leszek mindegyiken.
Akkor meg már tényleg ülhetek a szökőkút mellett, kicsit végre én is vásárolgathatok, beszélgethetek és sétálgathatok a városban az utolsó buszig és elolvashatom ezeket a klassz könyveket, amiket idehordtam a könyvtárból. Persze, nem is csak erről van szó, hanem végtelenül többről és nagyon jó lesz.
