Holnap, a nagy nap

Végre, holnap utazom Los Angeles-be. Annyira régóta várok már erre, annyi hülye elméletet gyártottam arról, hogy mi hiúsíthatja meg az utat, szóval már teljesen belenyugodtam és nem is izgulok. Azt hiszem, kifogytam az ötletekből. :) Talán egy kis idő után az majd nehezebb lesz, hogy ki leszek szakítva a jól megszokott környezetemből, de hozzá kell szoknom az ilyesmihez. Életem során sokszor szeretnék még hosszabb időt tölteni külföldön és nem egyszer fogom magam újszerű, szokatlan helyeken, helyzetekben találni, úgyhogy mindenképpen egy nagy lehetőség ez. Kipróbálhatom magam élesben. :) Meg a felnőttkort, az önállóságot. Bár ott még gyerek vagyok, tehát 21 alatt semmilyen szórakozóhelyre, bárba, sörözőbe nem engednek be, szóval az éjszakai életet máshogyan kell majd kipróbálnom.

De annyi más érdekes dolog lesz és annyi teendő! Kitaláltam, hogy majd napirendet szerkesztek magamnak minden másnapra, nehogy elsikkadjon valami elvégzendő feladat a lustaságom miatt.

Most nincs sok dolog, amit mondhatnék, mert teljesen betölti a fejem az utazás. Remélem, zavartalanul eljutok a nagynénémig és nem lesz útközben semmilyen kellemetlenség.

Most lezuhanyzok, egy-két apróbb dolgot még bepakolok a bőröndökbe, aztán filmeket nézek, amíg teljesen el nem bágyadok. Keveset kellene aludnom, hogy majd a repülőn tudjak, hiszen tizennyolc órát fogok utazással tölteni. Bár tudok majd zenét hallgatni, könyvet és magazinokat olvasni, filmeket nézni és zabálni is. A Budapest-New York járaton négyfogásos ebédet szolgálnak majd fel! :P

Tényleg nem jutnak eszembe szép, magvas gondolatok erről vagy bármi másról. Gondolom, azért izgulok a magam módján és talán pont az a jele, hogy üres a fejem. Amúgy nyolc hét nem is annyira sok idő, szerintem gyorsabban eltelik majd, mint azt most hinném. Iskolaidőben sem tűnik mindig hosszúnak két hónap, de nyáron meg végképp nem. Legjobban a barátaim és az állataim fognak hiányozni, de biztosan a családom is. Az utóbbi hónap különösen zűrös volt és már egészen az agyamra mennek a rokonaim. Kellő távolságból viszont könnyebb szeretni őket, szóval majd biztos gyakran eszembe jutnak.

Eszembe jutott, hogy leírom ide: mostanában négy nagyon jó filmet is láttam, mégpedig az Út a vadonba, A part, Észvesztő és My blueberry nights címűeket. Nagyon tetszettek és mindegyikről lenne egy nagy rakás gondolatom, de nem érzem úgy, hogy ez a megfelelő időpont, hogy elkezdjek róluk regélni. Meg amúgy sem nagyon merek, mert félek, hogy elárulok valamit véletlenül, amivel teljesen tönkretehetem azoknak az élményét, akik még nem látták őket. Nem azért dolgoznak a készítők és a színészek a filmen, hogy néhány hülye elmondja előre, miről szólnak. Nagyon nem szeretem az ilyesmit.

Ma estére már csupa relaxáló dolgot terveztem csak, úgyis épp kezdem érezni, hogy holnap már nem leszek ennyire higgadt. Egy zuhany és néhány jó film. Aztán jöhet a nagy út. :)

3 Válaszok to “Holnap, a nagy nap”


  1. 1 Nóri június 29, 2008 at 1:38 pm

    Jaj jó utat reiko, és írj sok élménybeszámolót ideee! ;)

  2. 2 dorc június 29, 2008 at 6:04 pm

    Hű, jó utat! Remélem, szerencsésen átszállsz, megérkezel, és jól érzed majd magad :) aztán várjuk a tudósításokat! :*

  3. 3 Réka július 8, 2008 at 10:48 pm

    Hulye vagyok, hogy meg csak most valaszolok, de nem is neztem meg eddig, hogy kaptam-e kommentet valamire…
    Koszonom mindenkinek a jokivansagokat, mar olvashatjatok is, hogy mennyire jo itt lenni!
    Es koszi Dorci, hogy tenyleg irtal, ahogy megigerted. :) Igaz, az en blogomon nincs nagy hagyomanya a hozzaszolasnak, de en mindig orulok, ha kapok egy parat!


Válasz




Pilinszky János: Aranykori töredék

"Öröm előzi, hirtelen öröm, ama szemérmes, szép anarchia! Nyitott a táj, zavartan is sima, a szélsikálta torlaszos tetőkre, a tenger kőre, a háztetőre látni: az alkonyati rengeteg ragyog. Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot. Az össze-vissza zűrzavar kitárul, a házakon s a házak tűzfalán, a világ végi üres kutyaólban aranykori és ugyanaz a nyár! És ugyanaz a lüktető öröm; dobog, dobog a forró semmiben, ellök magától, eltaszít szívem és esztelen szorít, szorít magához! Mi készül itt e tenger ragyogásból? Ha lehunyom is, süti a szemem; mi kívül izzott, belül a pupillán, itt izzít csak igazán, idebenn! A világ is csak vele fényesül, az örömtől, aminek neve sincsen. Mint vesztőhelyen, olyan vakító és olyan édes. Úgy igazi minden."

 

június 2008
M T W T F S S
« May   Jul »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Statisztika

  • 4,674 látogató