Let the golden age begin!

Most eppen teljesen feldobott vagyok, de nincs olyan kulonleges oka, amit mindenki at tud erezni, egyszeruen csak megjelent egy uj album Beck-tol, akit a legfantasztikusabb zenesznek tartok azok kozul, akiknek ismerem a munkassagat. Nem akarok kozhelyekkel dobalozni, mint “megvaltoztatta a zeneje az eletemet”, “nem telik el egy napom sem nelkule”, “el sem tudom mondani, mit jelent nekem”, ezert fogalmam sincs, hogyan beszeljek rola. Nehany dolog azert felremlik, de ezzel is ugy vagyok, mint a legtobb erzessel, hogy kimondva mar nem olyan nagy szam semmi sem, mint az ember fejeben. Talan azt tudnam mondani, hogy egy veletlennek koszonhetem, hogy megismertem a zenejet es valoban sokat adtak nekem az albumai, de ezt soha nem fogom tudni teljesen megertetni masokkal. Persze, mindenkinek van kedvenc zeneje, ami magasztos erzeseket valt ki belole, de szerintem nincs ket ember, aki pontosan ugyanugy elne meg ezt. Nekem a zenehallgatas olyan, mint egy ut, ami befele tart, meg a tudatalattinal is melyebbre. Feloldodas nalam magasabb rendu dolgokban, ismeretlen belso tajak felfedezese, ujfajta tudatossag megismerese, de meg ezek az ures szokapcsolatok sem ernek a kozelebe a valosagnak. Mindegy, nekem ez nagyon bensoseges dolog, azert szoktam fulhallgatoval hallgatni foleg a zenet. Azt akartam kihozni az egeszbol, hogy Beck zeneje a legkulonlegesebb nekem es most eksztatikus allapotban lebegek, mert egy uj lemez, egy uj gondolatvilag, egy uj koncepcio jelent meg es egy ujabb kis szelet ennek a zsenialis es kimerithetetlen embernek az agyabol.

Rossz erzes, hogy itt vagyok az o varosaban es valoszinuleg nem fogok vele talalkozni egesz vegig. Nem is tudom, mit mondanek, bar biztosan azt, hogy ‘hogy vagy?’. Gondolom, csak par percig lehetnek a kozeleben, szoval nem tudnam kideriteni, mifele ember o, de szerintem lenne korulotte egy egyedi, jol korulhatarolhato atmoszfera, lenne valamilyen illata, lennenek jellegzetes kezmozdulatai es ezek is elmondanak valamit egy emberrol. Annyira szeretnem tudni, hogy valojaban ki az, aki emogott a zene mogott all. Az vigasztal, hogy mindketten sokaig elunk meg, ha minden jol alakul es talan majd beszelgethetek vele egyszer valami kisebb helyen, mondjuk nem egy arenakoncert utan, ahol lehetetlen, hanem mondjuk latom veletlenul valami amerikai varosban az utcan, egy kavezoban, egy etteremben vagy fellep egy kisebb klubban, ahol megkozelitheto. Viszont tenyleg lehangolo, hogy valoszinuleg soha nem voltam meg hozza foldrajzilag ennyire kozel, megsem talalkozhatok vele, mert soha nem jarok itt olyan helyeken. Szomoru dolog, de amugy minden fantasztikus es szep itt, szoval nem panaszkodhatok egy ilyen dolog miatt.