Let the golden age begin!

Nagyon nagyon zajlik az élet mindenhol körülöttem. Jó érzés nézni, ahogy mindenki mostanában éli meg eddigi élete legfontosabb pillanatait, akár jó, akár rossz élményekről legyen szó. Formálódik az életük, látni, ahogyan döntéseket hoznak vagy épp azt, ahogyan nem döntenek és ettől más irányba kell menniük. Nagyon izgalmas, pedig tényleg csak egy megfigyelő vagyok! Már éreztem előző hónapban is, hogy készülődik valami és most annyira elsöprőnek érzem ezt a decembert, hogy szavakat sem találok. Nem is csak arról van szó, ami másokkal történik. Nagy horderejű eseményekről nem tudok beszámolni, szokás szerint nálam minden belül megy végbe, de mégis van bennem valami zsongás és meg mernék esküdni rá, hogy nem a közelgő szalagavató miatt. :) Az is lehet, hogy az égvilágon semmi nem történik, csak túl empatikus vagyok és a sok izgalmas dolog hoz lázba, amiről mesélnek nekem.

Az utóbbi napokban elmondhatatlanul jól érzem magam a világban. Valahogy minden illeszkedik mindenhez… egyedül az a bajom, hogy amikor ennyire jó minden, elkezdek rettegni, mert soha nem szokott ilyen tökéletes maradni az élet. Úgyis jön majd valaki, aki örömét leli benne, hogy lerombolja az építményem, vagy valami, ami után nem tudok helyrebillenni egy ideig.

Az is nehezen értelmezhető számomra, hogy amikor nagyon boldog vagyok, van bennem egy űr és ez sokkal erősebb ilyenkor, mint mikor rosszkedvű vagyok. Valójában nagyon is felemás ez az egész. Boldogabb vagyok, mint az utóbbi időben bármikor, de rettegek is minden pillanatban, üresség is van bennem, de azért összességében mégis nagyon jó minden.

Kezdem érezni, hogy milyen személyiségű, érdeklődésű, lelkületű ember lesz majd belőlem és ez is örömteli, mert elégedett vagyok magammal és nem okozok csalódást. Valószínűleg mások nap mint nap csalódnak bennem, de magamnak azt hozom, amit elvárok és így nem nagyon érdekel mások véleménye. Most annyira fenékig merültem megint egy álomvilágban, hogy biztosan önző is vagyok, mert onnan mindenkit kiszorítok és csak éldegélek, néha már olyan hangulatban, mintha én lennék az utolsó ember a Földön. Biztosan azért van erre szükség, mert tulajdonképpen túlélő-üzemmódra kapcsoltam. Az érettségiig már próbálok csendben vegetálni, hogy senki ne kössön belém. Annyira nem érzem magam otthon ott, ahol vagyok, hogy gondolatban teljesen elszállok és nem hiányzik nekem az, hogy valaki megpróbáljon visszarángatni valami idióta ürüggyel.

Akik nem látnak belém rendesen, vagy olyannak látnak, amilyennek látni akarnak, azoknak teljesen üresnek tűnhet az életem. Ez sem érdekel, csak észrevettem néhány emberen, hogy ezt gondolják. Valójában millió dolog történik velem mindig, de nincs kedvem és erőm megosztani a legtöbbekkel, mert mit is mondhatnék? Van bennem bármi is, ami érdekelheti azokat az idegeneket, akik körülvesznek? Nem igazán hiszek ebben.

Sajnos még nem találtam meg a nekem való közeget, pedig ez hiányzik egyedül. Reményeim szerint a Pázmányon végre önmagam ura lehetek és önmagam lehetek és sokaknak tetszeni is fog ez, de nem nagyon élem bele magam, hiszen ilyen téren még sosem jártam jól.

Megint elkezdtem arról beszélni, amit nem szeretek, pedig a bejegyzést azzal kezdtem, hogy milyen jó napokat élek. Igaz is, csak van néhány gondolat, ami már önmagában is le tud hangolni. Rengeteg dolog miatt jó nekem és ki is élvezném, de nagyon kimerült vagyok. Azért a téli szünet már nincsen annyira messze, szóval addig még helytállok, mert nincs más választásom. És mivel muszáj itt lennem, ahol vagyok és azt csinálnom, amit csinálok, ezért próbálom belőle a legtöbbet kihozni. Úgyis újfent tanultam magamról ezt-azt a sok egyedüllét és magányos tevékenység miatt, és ezeket mind fel tudom használni, hogy még jobb legyen nekem.

Különös, hogy mindig vannak olyan időszakaim, hogy amikor azt hiszem, hogy teljesen más vagyok valójában, mint amilyennek addig hittem magam és próbálok megváltozni, aszerint viselkedni, amilyen imázst kitalálok magamnak. Ezeket a periódusokat viszont mindig egy olyan követi, amikor tudom, hogy TÉNYLEG milyen vagyok és nem is akarok másnak látszani, ez amolyan “vissza a gyökerekhez”. Most is ezt az utóbbit élem, de már nagyon régóta és úgy remélem, hogy nem gyakran lesz ezután identitásválságom! Ilyenkor érzem magam a legjobban, amikor csak olyan vagyok, amilyennek érzem magam. Nincs is ennél jobb, de tényleg. Ez az egyik kedvenc érzésem. :)

“A high flyer’s what I want to be! Seems they won’t let me, says I’m too small… I don’t feel small at all. You can’t bring me down, going to be so proud! Get up and earn my wings tonight…”

Hát igen. Ez a zenével együtt lenne igazán magasztos.