Let the golden age begin!

Éppen most láttam egy filmet, A szabadság útjait. Sokáig vártam vele, hogy megnézzem, mert nem tudtam róla szinte semmit, ma este viszont hirtelen rájöttem, hogy ennek a filmnek köze van hozzám és meg kell néznem. Nem akarok sokat mondani, mert biztos vannak, akik nem látták még, de szerintem érdemes megnézni. Borzalmas dolgokról szól, de fontos dolgokról. Nem akarok mindig ugyanazzal jönni, főleg nem azzal, hogy minden, amit olvasok, hallok vagy látok, mekkora hatást tesz rám, de amikor épp sok dolog emészt és mégis nyitott maradok a hatásokra, olyankor szinte minden meg tud érinteni.

Ez a film is olyasmit mondott, amit már tudtam, mégis másképpen mondta és ez is fontos lehet. Pontosan ilyen szemszögből még nem néztem, mi a szabadság. Kezdek biztos lenni abban, hogy eddig nem egészen a nekem való úton jártam. Azt még nem tudom, hogy most vagyok-e valamilyen úton, mert képtelen vagyok döntéseket hozni és a jövőmet csak egy alaktalan masszának érzem pillanatnyilag. Viszont úgy érzem, nem azzal foglalkozom, amivel kellene és ezt csak abból tudom, hogy nem tesz boldoggá és nem tudok neki igazán örülni. Sok döntés vezetett oda, hogy most hol vagyok, mit csinálok és miért… de szerintem nem mind volt helyes. Régebben, ha valamilyen határozott elképzelés kialakult bennem, akár véletlenül is, akkor már nemigen kérdőjeleztem meg, pont azért, mert célokat jelentett és állandóságot. Ezenkívül most úgy látom, hogy eddig szerettem beskatulyázni és keretek közé szorítani magam, így bizonyos dolgokban soha nem kellett próbára tétetnem.

És van itt néhány más dolog is… Úgy érzem, nem mindig kell elmélyülni valamiben ahhoz, hogy értékelni tudjuk. Mindenek felett szeretem például a szépséget, de nem tudom, hogy akarok-e róla így tanulni… és nem biztos, hogy akarom tudni, hogy miért szép, ami szép. Említettem a múltkor is, hogy nem mindig a válaszok érdekelnek, sokkal fontosabbnak tartom a kérdéseket, mert nekem úgy tűnik, azokban már benne van a lényeg. Igazán szeretem, amit tanulok, de nem szeretnék semmit kezdeni vele a későbbiekben és ez talán nem sok jóra vezet. Nem érzem úgy, hogy rossz döntést hoztam azzal kapcsolatban, hogy mit akarok tanulni, egyszerűen nem vagyok benne biztos, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. Nem akarok tudós lenni, bármennyire is ezt hitettem el magammal egész eddig. Nemrég történt valami elsöprő erejű velem, de nem vettem észre, hogy mi és pontosan mikor… viszont mindent megváltoztatott. A legnagyobb felismerések ideje körülbelül két éve, télen volt, azóta pedig mintha csúszós talajon állnék, bár talán nem is ez a legjobb hasonlat, mert inkább úgy érzem magam, mint aki észrevétlenül mindig máshol találja magát, mint egy alvajáró, akit időnként meglep, hogy hol ébred fel.

Eddig azt hittem, semmire nem vágyom annyira, mint tudást szívni magamba, egyetemre járni, fényes karriert befutni és valamiképpen “kitörni” a környezetemből. Most viszont szeretnék tudni dolgokat, de egészen másféle dolgokat, mint amiket az egyetemen tanítanak; szeretnék valamit alkotni, de nem azért, hogy tudják, ki vagyok, csak az alkotás öröméért; szeretnék sokakról gondoskodni és végre nem csak magamra gondolni és szeretném igazán jól érezni magam, bármit is csinálok, mert ebben még szinte egyáltalán nem volt részem és ez az, amire vágyom és ez az, amivel tényleg ki tudnék törni. Nem tudom még, hogy hogyan fogom ezt csinálni, de azt hiszem, nem kell sok dolog hozzá és végre nem csak beszélni és tervezni akarok, hanem megvalósítani is. Amint kitalálom, hogy mit akarok csinálni, meg fogom tenni és nem akarok mérlegelni, sem józanul megfontolni.

Én nem akarom úgy végezni, mint azok az emberek a filmben! Meg mint olyan sokan mások! Régen azt hittem, amiatt leszek más, mert én tanulni fogok és nagy tudásom lesz és az majd megóv mindentől, de főleg attól, hogy hibákat kövessek el. Persze ez nem így van. Most úgy gondolom, csak az védhet meg ettől, ha mindig azt csinálom, amit szeretnék. Ez így önzően és gyerekesen hangozhat, de egy cseppet sem az, mert ha kitalálom, hogy legyen végzettségem és legyen karrierem, akkor olyasmiért élek, aminek önmagában nincs értelme és én azt szeretném, ha az életnek önmagáért lenne értelme, nem valamiért, ami idegen tőle.

Tudom, hogy sok dologra vágyom, ami nem fog megvalósulni úgy, hogy egyik napról a másikra élek, de nem is ez a tervem. Szeretnék egyensúlyt. Olyasmit akarok csinálni, aminek van értelme, nem kell feltétlenül kézzelfoghatónak lennie, csak tudjak hinni benne és tegyen is boldoggá. Néha máris azt hiszem, hogy tudom, mi lehetne ez, de ez nem olyasmi, amire készülni lehet, ami tudatos elhatározás kérdése, ráadásul a körülmények is sokszor ellenem játszanak.

Nem akarok mindig rejtélyeskedni, de sokszor nevetségesnek érezném a nagy dolgokat leírva vagy talán csak elveszítenék azt a dicsfényt, ami lebeg körülöttük, amíg csak a fejemben vannak. Ezt is nehéz elmagyarázni, de ha valamiről túl sokat és túl nyilvánvalóan akarok beszélni, előbb-utóbb már nem is fogok benne igazán hinni… ezért szoktam ide is úgy írni, hogy inkább csak körülírom, amit érzek. Talán nem akarok túl sokat kiadni magamból. Bár így is rengeteg írok, ez nagyon apró töredéke annak, amit érzek és gondolok.

De mindegy, kezdek nagyon elkalandozni. Nem mintha számítana. Nem akarok semmit úgy igazán megfejteni és most sem akarok válaszokat. Ami fontos, hogy milyen kérdések jutottak eszembe ma.

Mi vár rám? Ura vagyok-e annak, hogy mivé leszek végül? Kell-e félnem attól, amitől a legjobban félek? Mire vágyom a legjobban? Mi tehetne boldoggá? Vajon boldogságra is születtem vagy mindig csak ez a sivárság lesz, amit most érzek? Milyen úton járok és hová vezet…?