Az utam november 1, 2009
Posted by Réka in film, filó, fordulat, virrasztó, zaklatott, áradat.2 comments
Éppen most láttam egy filmet, A szabadság útjait. Sokáig vártam vele, hogy megnézzem, mert nem tudtam róla szinte semmit, ma este viszont hirtelen rájöttem, hogy ennek a filmnek köze van hozzám és meg kell néznem. Nem akarok sokat mondani, mert biztos vannak, akik nem látták még, de szerintem érdemes megnézni. Borzalmas dolgokról szól, de fontos dolgokról. Nem akarok mindig ugyanazzal jönni, főleg nem azzal, hogy minden, amit olvasok, hallok vagy látok, mekkora hatást tesz rám, de amikor épp sok dolog emészt és mégis nyitott maradok a hatásokra, olyankor szinte minden meg tud érinteni.
Ez a film is olyasmit mondott, amit már tudtam, mégis másképpen mondta és ez is fontos lehet. Pontosan ilyen szemszögből még nem néztem, mi a szabadság. Kezdek biztos lenni abban, hogy eddig nem egészen a nekem való úton jártam. Azt még nem tudom, hogy most vagyok-e valamilyen úton, mert képtelen vagyok döntéseket hozni és a jövőmet csak egy alaktalan masszának érzem pillanatnyilag. Viszont úgy érzem, nem azzal foglalkozom, amivel kellene és ezt csak abból tudom, hogy nem tesz boldoggá és nem tudok neki igazán örülni. Sok döntés vezetett oda, hogy most hol vagyok, mit csinálok és miért… de szerintem nem mind volt helyes. Régebben, ha valamilyen határozott elképzelés kialakult bennem, akár véletlenül is, akkor már nemigen kérdőjeleztem meg, pont azért, mert célokat jelentett és állandóságot. Ezenkívül most úgy látom, hogy eddig szerettem beskatulyázni és keretek közé szorítani magam, így bizonyos dolgokban soha nem kellett próbára tétetnem.
És van itt néhány más dolog is… Úgy érzem, nem mindig kell elmélyülni valamiben ahhoz, hogy értékelni tudjuk. Mindenek felett szeretem például a szépséget, de nem tudom, hogy akarok-e róla így tanulni… és nem biztos, hogy akarom tudni, hogy miért szép, ami szép. Említettem a múltkor is, hogy nem mindig a válaszok érdekelnek, sokkal fontosabbnak tartom a kérdéseket, mert nekem úgy tűnik, azokban már benne van a lényeg. Igazán szeretem, amit tanulok, de nem szeretnék semmit kezdeni vele a későbbiekben és ez talán nem sok jóra vezet. Nem érzem úgy, hogy rossz döntést hoztam azzal kapcsolatban, hogy mit akarok tanulni, egyszerűen nem vagyok benne biztos, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. Nem akarok tudós lenni, bármennyire is ezt hitettem el magammal egész eddig. Nemrég történt valami elsöprő erejű velem, de nem vettem észre, hogy mi és pontosan mikor… viszont mindent megváltoztatott. A legnagyobb felismerések ideje körülbelül két éve, télen volt, azóta pedig mintha csúszós talajon állnék, bár talán nem is ez a legjobb hasonlat, mert inkább úgy érzem magam, mint aki észrevétlenül mindig máshol találja magát, mint egy alvajáró, akit időnként meglep, hogy hol ébred fel.
Eddig azt hittem, semmire nem vágyom annyira, mint tudást szívni magamba, egyetemre járni, fényes karriert befutni és valamiképpen “kitörni” a környezetemből. Most viszont szeretnék tudni dolgokat, de egészen másféle dolgokat, mint amiket az egyetemen tanítanak; szeretnék valamit alkotni, de nem azért, hogy tudják, ki vagyok, csak az alkotás öröméért; szeretnék sokakról gondoskodni és végre nem csak magamra gondolni és szeretném igazán jól érezni magam, bármit is csinálok, mert ebben még szinte egyáltalán nem volt részem és ez az, amire vágyom és ez az, amivel tényleg ki tudnék törni. Nem tudom még, hogy hogyan fogom ezt csinálni, de azt hiszem, nem kell sok dolog hozzá és végre nem csak beszélni és tervezni akarok, hanem megvalósítani is. Amint kitalálom, hogy mit akarok csinálni, meg fogom tenni és nem akarok mérlegelni, sem józanul megfontolni.
Én nem akarom úgy végezni, mint azok az emberek a filmben! Meg mint olyan sokan mások! Régen azt hittem, amiatt leszek más, mert én tanulni fogok és nagy tudásom lesz és az majd megóv mindentől, de főleg attól, hogy hibákat kövessek el. Persze ez nem így van. Most úgy gondolom, csak az védhet meg ettől, ha mindig azt csinálom, amit szeretnék. Ez így önzően és gyerekesen hangozhat, de egy cseppet sem az, mert ha kitalálom, hogy legyen végzettségem és legyen karrierem, akkor olyasmiért élek, aminek önmagában nincs értelme és én azt szeretném, ha az életnek önmagáért lenne értelme, nem valamiért, ami idegen tőle.
Tudom, hogy sok dologra vágyom, ami nem fog megvalósulni úgy, hogy egyik napról a másikra élek, de nem is ez a tervem. Szeretnék egyensúlyt. Olyasmit akarok csinálni, aminek van értelme, nem kell feltétlenül kézzelfoghatónak lennie, csak tudjak hinni benne és tegyen is boldoggá. Néha máris azt hiszem, hogy tudom, mi lehetne ez, de ez nem olyasmi, amire készülni lehet, ami tudatos elhatározás kérdése, ráadásul a körülmények is sokszor ellenem játszanak.
Nem akarok mindig rejtélyeskedni, de sokszor nevetségesnek érezném a nagy dolgokat leírva vagy talán csak elveszítenék azt a dicsfényt, ami lebeg körülöttük, amíg csak a fejemben vannak. Ezt is nehéz elmagyarázni, de ha valamiről túl sokat és túl nyilvánvalóan akarok beszélni, előbb-utóbb már nem is fogok benne igazán hinni… ezért szoktam ide is úgy írni, hogy inkább csak körülírom, amit érzek. Talán nem akarok túl sokat kiadni magamból. Bár így is rengeteg írok, ez nagyon apró töredéke annak, amit érzek és gondolok.
De mindegy, kezdek nagyon elkalandozni. Nem mintha számítana. Nem akarok semmit úgy igazán megfejteni és most sem akarok válaszokat. Ami fontos, hogy milyen kérdések jutottak eszembe ma.
Mi vár rám? Ura vagyok-e annak, hogy mivé leszek végül? Kell-e félnem attól, amitől a legjobban félek? Mire vágyom a legjobban? Mi tehetne boldoggá? Vajon boldogságra is születtem vagy mindig csak ez a sivárság lesz, amit most érzek? Milyen úton járok és hová vezet…?
Stephenie Meyer: Alkonyat november 17, 2008
Posted by Réka in beszámoló, eksztatikus, film, irodalom, áradat.3 comments
Elolvastam nemrég egy könyvet és muszáj írnom róla itt, mert egészen furcsa és kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Tudni kell az előzményeket is, hogy hogyan ismerkedtem meg ezzel a regénnyel és miért voltam kezdetben ellenséges vele, majd kíváncsi rá.
Amikor Amerikában nyaraltam, szívesen olvasgattam az Entertainment Weekly című hetilapot, mert a kiolvasása után mindig úgy érezhettem, hogy egy kilométer előnyöm van a hazai tendenciákhoz képest. Ott olvastam először erről a könyvről is és hogy mekkora kultusz övezi ott kint. Egyből érdekelni kezdett, mert vámpírokról szól és nekem ez a téma nagyon kedves, egészen kiskorom óta. Amikor még én is írtam és sok regényötletem volt, akkor volt köztük egy, ami szintén vámpírtörténet lett volna. Imádtam foglalkozni vele és évekig kitöltötte az életemet. Sokat megírtam belőle, de soha nem voltam elégedett a stílussal, ahogyan fogalmaztam és ezért rengeteg részt kitöröltem. Ma szinte már csak a vázlataim vannak meg a sztoriról és a szereplőkről. A címe Alkony lett volna (kitaláltam egy angol címet is neki, Nightfall) és olyan regénynek képzeltem, ami főleg felnőtteknek szól, gyönyörűen van megírva, lehetőleg filozofikusan közelítettem volna meg a témát, lett volna benne misztikum, szerelem, történelem, de egy csomó tragédia is.
Amit most leírtam, annyiban érinti ezt az új regényt, hogy a címe csak két betűben tér el attól, amit én találtam ki az enyémnek annak idején, valamint több ponton egyezik a történet is, a szereplők jelleme is és ugyanúgy a Bibliából vett idézettel indít, mint én tettem volna. Amikor végigolvastam a cikket, majdnem kiesett a kezemből az újság, annyira dühös és zavarodott voltam. Szörnyű érzés, hogy én előbb kitaláltam az egészet, mint az írónő, de ő meg is írta, ezért ő lett világhírű és elismert. Igazából nincs jogom ezt érezni, mert egymástól függetlenül találtuk ki és én fel is adtam az írást egy időben, szóval tényleg őt illeti a dicsőség, ha már egyszer megírta. Sokáig szörnyen bosszantott a dolog, de azért lassan megbirkóztam vele, mint minden mással. Aztán elkezdtem úgy érezni, hogy biztos rokonlelkek vagyunk, szóval egyre kíváncsibb lettem rá.
Gondoltam, majd megrendelem a netről angolul, ugyanis arra számítottam, hogy még évekig nem jelenik meg magyarul. Aztán eléggé meglepődtem, amikor kiderült, hogy november elején a “boltokba kerül” Magyarországon is. Azért idézőjellel, mert sehol nem találtam a kérdéses napon, pedig mindent végigjártam. Úgy látszik, itt nem robbant akkorát, mint Amerikában, ahol már olyasmi rajongás övezi, mint a Harry Potter könyveket. De azért én eltökéltem, hogy mindenképpen meg fogom kaparintani magamnak, ha már ennyire furcsa szálak kötnek hozzá. Pár nappal a megjelenés után kézhez kaptam, hála az Internetnek, aztán két nap alatt ki is végeztem. :) Érdekes, hogy tényleg nem tudtam letenni, mondjuk én mindig ezt csinálom. Amíg olvastam és azóta is nagyon sok mindent éreztem, de ezek az érzések állandóan ellentmondanak egymásnak, szóval már nem is tudom, mi a véleményem valójában.
Nem mondom, hogy rossz könyv, de olyan szempontból csalódást okozott, hogy inkább tizenéves lányokat vett vele célba az írónő és nem mindenkit. Ez a sztorin is látszik és a stílusán is. Én még pont beleesek ebbe a kategóriába, szóval képes voltam élvezni a könyvet. Néhol közhelyes, nem is mindig eredeti, alkalmanként giccses és bosszantóan idilli tud lenni, de meglep, hogy mindezek ellenére mennyire tetszett összességében. Talán pont a rossz tulajdonságai miatt volt jó, ugyan ez elég hülyén hangzik, de mindjárt kifejtem.
Viszont kevesebb dologban hasonlít a soha el nem készült könyvemre, mint először gondoltam. A címe és a téma miatt viszont mindenképpen vetélytársak. De én olyat akartam írni, amit érett emberek is tartalmasnak találhatnak, ez a könyv viszont egyértelműen csak széplelkű lányoknak tetszhet. A történet is túl barátságos, az enyémen meg állandóan sírni kellett volna. A vámpírokat pedig szokás szerint sokkal jóindulatúbban ábrázolta, mint ami illene hozzájuk, én meg nem kegyelmeztem volna nekik. Ráadásul az ő könyve kizárólag szerelmi történet, az enyémben pedig az csak egy része lett volna a cselekménynek.
De mivel nekem is van egy nagyon idealista, sőt romantikus oldalam is (bár ez utóbbira már évek óta nem figyeltem oda és el is felejtettem, hogy létezik), ezért pont amiatt tett rám mélyebb benyomást, ami miatt alapjáraton nem tetszett volna. Ez pont olyan, mint ahogy Szerb Antal könyvével, a Pendragon legendával jártam tavaly nyáron. Az egy nagyon vicces regény volt, amilyeneket önszántamból nagyon ritkán vennék csak a kezembe, de nem tudtam, hogy az, ezért elolvastam és az lett a vége, hogy imádtam. Romantikus regényeket sem szoktam olvasni, de erről sem tudtam, hogy az lesz és pont amiatt volt különleges, hogy még nem igazán olvastam hasonlót. Aztán végül megmozgatta a rejtett oldalamat és nagyon meg is hatódtam rajta.
Valójában nem sokkal több, mint egy érdekes szerelmi történet egy kevés borzongató elemmel, de az tetszett benne, hogy olyan hihetetlenül naiv, ideális és idilli. Néha jó ilyet olvasni, főleg a katasztrofista remekművek után. :D Üdítő volt, mert kizökkentett abból a groteszk és pesszimista közegből, amibe a gondolataim befészkelték magukat újabban. És nem sok köze van az élethez, de én imádom az idillt és örülnék, ha inkább ilyen lenne az élet és kevésbé abszurd. Ráadásul pozitívum is akad a könyvben, ha elfogulatlanul nézem, akkor is. Például igazán feszültséggel teli, szenvedélyes párbeszédek vannak benne, amik nekem teljesen felzaklatták az idegszálaimat. És mindenképpen ízlésesnek találom a finom erotikát is, ami alig észrevehető, de azért igenis jelen van. Fontos volt még nekem, hogy egészen azonosultam a főszereplővel, mert nagyon szimpatikusra sikerült őt megírnia a szerzőnek és igen jól kidolgozott karakterről van szó. Annyira beleéreztem magam végig a helyzetébe, hogy nekem volt gyomorgörcsöm, amikor szerelmével készült találkozni és én is kikészültem, mikor valami rossz történt.
Összességében jól éreztem magam, amíg olvastam és feldobott vagyok azóta is. Az csak az aggályom, hogy biztos vagyok benne, szakértők szerint nem sokat érne ez a könyv, de hogy ennek ellenére tetszett, az csak azt mutatja, hogy nem vagyok annyira sznob. :D Nekem is tetszhetnek a mainstream dolgok és ez nem is baj, mindenkinek vannak gyengébb pillanatai, amikor a tömegkultúra is meg tudja mélyen érinteni. De ezt most tényleg nem úgy mondom, hogy az sértő legyen a tömegcuccokra, mert azok igenis lehetnek nagyon jók. Meg persze az a lényeg, hogy engem boldoggá tegyen és kész. :)
Lesz belőle egyébként film is, még ebben a hónapban, arra is hasonló lelkesedéssel fogok elballagni és valószínűleg mosollyal a képemen fogok kijönni. Ráadásul jót sejtek, mert az előzetesek nagyon tetszenek, képi világ, zene, szereplők terén ugyanannyira ígéretesnek tűnik. A rendező pedig Catherine Hardwicke lesz, aki nagyon ért az ilyen fiataloknak szóló dolgokhoz és ő rendezte az egyik kedvenc filmemet, a Dogtown urait. :)
Ennyit a recenzióról! Jó hosszú lett! :D
Ezt hallgatom: [Joss Stone - All the king's horses]
Játék november 16, 2008
Posted by Réka in derűs, film, játék, könnyed.add a comment
Van ez a labdadobálós játék, aminek az a lényege, hogy hét dolgot elárul az ember a blogjában, ami titokszámba megy, vagy amit még nem tud róla a blog legtöbb olvasója, majd felkéri hét ismerősét, hogy ők is tegyenek hasonlóan. Nekem Nóri dobta a labdát, ezért írok is, de én úgy döntöttem, inkább érdekességeket osztok meg, mint titkokat, mert az nem annyira lenne ínyemre.
1. Szerintem például az érdekes, hogy nem annyira közeli rokonok által, de részben zsidó származású vagyok. Erre eléggé büszke vagyok és szeretek erre gondolni. Amikor megtudtam, annyira lelkes voltam, hogy tényleg majdnem felvettem a vallást is, de aztán rájöttem, hogy jobb nekem szabadgondolkodóként. :) Azóta viszont mindenképpen közel érzem magamhoz ezt a kultúrát és elkeserít, ha irántuk való gyűlölettel találkozom (bár ez nem csak azóta igaz).
2. Kevés dologra vágyom annyira, mint bejárni a világot és jól megismerni egy csomó országot, persze megfelelő útitárssal. Van viszont néhány úticél, amikről minden nap álmodozom, ilyen például Izrael, Szibéria vagy Mongólia. És szeretnék úgy utazni, hogy maga az oda vezető út is önmagában élmény legyen, például Mongóliába vonattal vagy Dél-Afrikába hajóval. :)
3. Nagyon szeretem, ha valaki gyorsan és sokat beszél, az mindig megnyugtat, főleg akkor, ha szép hangon teszi. :) Az sem baj, ha csak monológ, mert nagyon jó csak úgy hátradőlni, hallgatni és úszni gondolatban a beszédáramlattal.
4. A filmnézés számomra a legszentebb rituálék egyike, még a zenehallgatás, az olvasás vagy a teaivás sem ennyire kényes dolog számomra. Olyan filmet, amit még nem láttam, csak fejhallgatóval, vaksötétben és teljesen egyedül tudok megnézni. Ha valaki hozzámér vagy megszólít, ölni tudnék, ha elmond valamit a cselekményből, akkor meg sírni. Az is zavar, ha valaki nem koncentrál annyira erősen a filmre, mint én, vagy ha valaki nem nézi végig a stáblistát. Talán azért van ez, mert a film nagyon tömény és velős, csak pár órás. Egy könyvvel több időt tölt el az ember, a zenét pedig sokszor meghallgatja. A filmet is meg lehet nézni többször, de nálam mindent eldönt az első benyomás. Ráadásul a jó filmek látvány, zene, történet, színészi játék és érzelmek terén is olyan intenzív élményt nyújtanak, amit én legjobban csak egyedül tudok átélni, mások jelenléte csak kizökkent vagy arra kényszerít, hogy fogjam vissza magam.
5. Szokásom, hogy mindig csak olyan parfümöt fújok magamra, aminek olyan színű a csomagolása, mint a ruha, ami éppen rajtam van. :)
6. Kedvenc irodalmi irányzatom a katasztrofizmus, mert minden témát felölel, ami engem megmozgat: jövőképek, misztikum, elidegenedés, kiábrándulás, abszurdum, társadalomkritika, fantasztikum, tudomány, történelem, elnyomás, kiszolgáltatottság, filozófia és még sok más. Azok a művek, amik ide sorolhatók, mind hihetetlenül mélyenszántók.
7. És a végére egy apróság: utálom, ha a tea ízesítve van. :) Vagy azt, ha valaki úgy főz, hogy egy bizonyos hozzávalót egyszerűen mindenbe beletesz, még ha mondjuk a só is az. Azt is meg tudnám magyarázni, hogy ezt miért gondolom így, nagyon jól kidolgoztam már az erre vonatkozó nézeteimet, de ezzel most nem fogok itt senkit untatni. :) Majd máskor.
Ennyi lenne. A labdát blogoló ismerőseim közül már csak kettőnek tudom dobni, így kénytelen leszek megszegni a szabályt és csak Czapinak, illetve Dorcinak küldöm, remélve, hogy van kedvük hozzá!
Használati utasítás:
1. Linkeld meg, hogy kitől kaptad.
2. Sorold fel 7 érdekességet magadról, amit szeretnél, és még nem szerepelt a blogodban!
3. Jelöld meg a 7 embert, akinek továbbadnád, és linkeld be a blogjukat.
4. Egy kommentben tájékoztasd a kiszemelt áldozatokat, hogy továbbadtad nekik a játékot!
Persze nem kényszer a lánc fogadása!
