Játék november 16, 2008
Posted by Réka in derűs, film, játék, könnyed.add a comment
Van ez a labdadobálós játék, aminek az a lényege, hogy hét dolgot elárul az ember a blogjában, ami titokszámba megy, vagy amit még nem tud róla a blog legtöbb olvasója, majd felkéri hét ismerősét, hogy ők is tegyenek hasonlóan. Nekem Nóri dobta a labdát, ezért írok is, de én úgy döntöttem, inkább érdekességeket osztok meg, mint titkokat, mert az nem annyira lenne ínyemre.
1. Szerintem például az érdekes, hogy nem annyira közeli rokonok által, de részben zsidó származású vagyok. Erre eléggé büszke vagyok és szeretek erre gondolni. Amikor megtudtam, annyira lelkes voltam, hogy tényleg majdnem felvettem a vallást is, de aztán rájöttem, hogy jobb nekem szabadgondolkodóként. :) Azóta viszont mindenképpen közel érzem magamhoz ezt a kultúrát és elkeserít, ha irántuk való gyűlölettel találkozom (bár ez nem csak azóta igaz).
2. Kevés dologra vágyom annyira, mint bejárni a világot és jól megismerni egy csomó országot, persze megfelelő útitárssal. Van viszont néhány úticél, amikről minden nap álmodozom, ilyen például Izrael, Szibéria vagy Mongólia. És szeretnék úgy utazni, hogy maga az oda vezető út is önmagában élmény legyen, például Mongóliába vonattal vagy Dél-Afrikába hajóval. :)
3. Nagyon szeretem, ha valaki gyorsan és sokat beszél, az mindig megnyugtat, főleg akkor, ha szép hangon teszi. :) Az sem baj, ha csak monológ, mert nagyon jó csak úgy hátradőlni, hallgatni és úszni gondolatban a beszédáramlattal.
4. A filmnézés számomra a legszentebb rituálék egyike, még a zenehallgatás, az olvasás vagy a teaivás sem ennyire kényes dolog számomra. Olyan filmet, amit még nem láttam, csak fejhallgatóval, vaksötétben és teljesen egyedül tudok megnézni. Ha valaki hozzámér vagy megszólít, ölni tudnék, ha elmond valamit a cselekményből, akkor meg sírni. Az is zavar, ha valaki nem koncentrál annyira erősen a filmre, mint én, vagy ha valaki nem nézi végig a stáblistát. Talán azért van ez, mert a film nagyon tömény és velős, csak pár órás. Egy könyvvel több időt tölt el az ember, a zenét pedig sokszor meghallgatja. A filmet is meg lehet nézni többször, de nálam mindent eldönt az első benyomás. Ráadásul a jó filmek látvány, zene, történet, színészi játék és érzelmek terén is olyan intenzív élményt nyújtanak, amit én legjobban csak egyedül tudok átélni, mások jelenléte csak kizökkent vagy arra kényszerít, hogy fogjam vissza magam.
5. Szokásom, hogy mindig csak olyan parfümöt fújok magamra, aminek olyan színű a csomagolása, mint a ruha, ami éppen rajtam van. :)
6. Kedvenc irodalmi irányzatom a katasztrofizmus, mert minden témát felölel, ami engem megmozgat: jövőképek, misztikum, elidegenedés, kiábrándulás, abszurdum, társadalomkritika, fantasztikum, tudomány, történelem, elnyomás, kiszolgáltatottság, filozófia és még sok más. Azok a művek, amik ide sorolhatók, mind hihetetlenül mélyenszántók.
7. És a végére egy apróság: utálom, ha a tea ízesítve van. :) Vagy azt, ha valaki úgy főz, hogy egy bizonyos hozzávalót egyszerűen mindenbe beletesz, még ha mondjuk a só is az. Azt is meg tudnám magyarázni, hogy ezt miért gondolom így, nagyon jól kidolgoztam már az erre vonatkozó nézeteimet, de ezzel most nem fogok itt senkit untatni. :) Majd máskor.
Ennyi lenne. A labdát blogoló ismerőseim közül már csak kettőnek tudom dobni, így kénytelen leszek megszegni a szabályt és csak Czapinak, illetve Dorcinak küldöm, remélve, hogy van kedvük hozzá!
Használati utasítás:
1. Linkeld meg, hogy kitől kaptad.
2. Sorold fel 7 érdekességet magadról, amit szeretnél, és még nem szerepelt a blogodban!
3. Jelöld meg a 7 embert, akinek továbbadnád, és linkeld be a blogjukat.
4. Egy kommentben tájékoztasd a kiszemelt áldozatokat, hogy továbbadtad nekik a játékot!
Persze nem kényszer a lánc fogadása!