Let the golden age begin!

Tegnap este teljesen közönyösen mentem el egy buliba. Semmit nem reméltem. Csak arra gondoltam, hogy végre egyszer önfeledten szórakozok egyet a barátaimmal és nem aggódok a dolgok miatt. Úgyis minden megoldódik egyszer.

A buli nagyon-nagyon jó volt, akadt néhány ismerős, még mindig kaptam egy-két születésnapi jókívánságot. A lehető legjobban alakult az este.

Aztán Csongor hazakísérte Czapit. Megígérte, hogy visszajön a buliba és majd együtt megyünk hozzá, mert úgy volt, hogy nála alszom. Addig néhány ismerősömhöz csatlakoztam.

Nem akarom részletezni az estét, mert nem akarok erről sokat beszélni. Csongor nem jött vissza, ezért azt feltételeztem, hogy hazament aludni. De otthon nem volt. Hiába hívtam kilencszer telefonon. Az ismerőseim, akikkel az estét töltöttem, szerencsére nagyon kedvesek voltak és elkísértek Csongor házáig. Találgattuk, hogy mi történhetett vele. Én egyből a legrosszabbra gondoltam, mert múlt héten megtámadták a Márkot is, Szandra barátját. Nagyon féltem, másrészről pedig nem volt hol aludnom.

Az egyik srác (név szerint Domonkos) egész este nagyon kedves volt. Apró, félreérthetetlen jelek miatt úgy véltem, hogy érdeklődést mutat irántam. Nem szoktam ilyesmit mondani, csak ha teljesen biztos vagyok benne.

Amikor kiderült, hogy nincs hol aludnom, ő nagyon szerényen felajánlotta, hogy aludhatok nála, ha gondolom. Jobb ötletem nem volt, ezért elfogadtam.

Összességében jól éreztem magam nála, mert nagyon kedves és figyelmes házigazda volt. Reggel 7-ig beszélgettünk, egészen komoly és bizalmas dolgokról is. Aztán aludtunk két órát. Amikor felébredtem és kitámolyogtam a szobájából, az anyukája nagyon diszkréten és mindenttudó fejjel mosolygott, az apukája pedig vigyorgott és sietett bemutatkozni nekem. Szerintem azt hitték, hogy én vagyok a fiuk új barátnője.

A konyhában már két főre volt terítve, egy bögre tej és amolyan egészséges reggeli várt. Evés közben halkan beszélgettünk, sütött a nap, gyönyörködtem a belvárosi kilátásban és teljesen családtagnak éreztem magam. Furcsa volt, de nagyon természetes. Sokáig próbált marasztalni, de én nem tudtam kezelni a helyzetet, ezért inkább mentem. Lekísért az utcára, ahol nagyon szomorú fejjel búcsúzott el tőlem.

Eléggé meghatározhatatlan érzéseket keltett bennem ez a váratlan esemény.

Ő nagyon művelt, szelíd és kifonomult. És művészlélek. Ha nem lett volna foglalt a szívem, teljesen biztos, hogy beleszerettem volna.

Mi volt ez? Miért kellett találkoznom vele? Mi célja volt ezzel a sorsnak?

Talán egy jel, hogy ne elérhetetlen álmokat hajtsak, hanem olyan emberekkel foglalkozzak, akik mutatnak érdeklődést irántam? Talán csak próbára tétettek az érzelmeim, hogy mennyire szeretem azt, akit eddig is? Talán egy ajándék, mivel mindig is arra vágytam, hogy én tetsszek valakinek és udvaroljanak nekem? Talán csak egy olyan esemény, aminek nem lesz semmi folytatása, mert egyszeri és megismételhetetlen?

Nem tudom hová tenni ezt a fiút. És most már a másikat sem.

Kitartok a korábbi érzéseim mellett, mert tudom, hogy ő egy nagyon különleges fiú és ha egészen eddig utána vágyakoztam, miért változna meg minden egy ilyen furcsa éjszaka után?

A körülmények pedig nagyon hasonlóak. Akkor találkoztam mindkettejükkel, amikor a legkevésbé számítottam egy különleges találkozásra. Mindketten szállást adtak egy éjszakára. Mindkettejükkel nagyon sokat beszélgettem.

Most azt fogom tenni, hogy hagyom megtörténni a dolgokat. Ha történnie kell valaminek, akkor megtörténik. Elsősorban szeretném eldönteni, hogy van-e bármi esélyem annál, akit tényleg szeretek. Muszáj találkoznom és sokat beszélgetnem vele! Bárcsak megadatna ez a lehetőség! Ha tudnám, mit gondoljak róla, akkor el tudnám dönteni, hogy mire volt jó ez a másik különös találkozás.

Kísértésbe vittek, ez tény. De egyelőre még kitartok az eredeti terveim mellett.

Sok minden történt a legutóbbi firkálmányom óta. Barátaimmal jártunk a nagy-nagy Pesten. Egész pontosan tegnapelőtt és tegnap voltunk ott. Czapival, Csongorral, Dorcival és megannyi SAPKA-taggal felkerekedtünk, hogy odautazzunk. A Fringe nevezetű fesztiválon felléptek ugyanis tűzzsonglőr mivoltukban. Pesten csatlakozott még hozzánk Dani, aki Miskolcról jött. Még jó, hogy vittem fényképezőt, mert nagyon sokat hülyéskedtünk és én mindezt meg is örökítettem.

A képek az alábbi oldalon láthatók:

Fringe fotók

A fellépésük klassz volt, tényleg. Kár, hogy pont a műsoruk közben merült le a fényképezőm és kb. 7 fotót sikerült készítenem róluk… Mindegy, úgysem fogom soha elfelejteni azt az estét!

A fellépésük után kevergtünk, hogy végülis kinél aludjon a társaság. Először úgy volt, hogy egy koleszban alszunk, aztán azt terveztük, hogy Krisztián lakását szálljuk meg. Először haragos voltam, amiért mindenki lerázott minket, de aztán világossá vált, hogy ennek így kellett lennie.

Életemben eddig mindenhova azzal az elhatározzással mentem, hogy majd ott találom meg az Igazit – kivéve ide. Egész Fringe ideje alatt eszembe sem jutott ez a téma, amit nem is értek, mert amúgy állandóan csak e körül forognak a gondolataim.

Mégis beütött valami. Menthetetlenül. Hosszas szervezkedés után el tudtuk intézni, hogy aludhassunk valakinél. Hát, ez a valaki olyan hatást tett rám, amit talán csak egy ember korábban, az pedig történetesen életem eddigi legnagyobb szerelme. Nem akarok hosszas fejtegetésbe bocsátkozni, mert ez annál több és csodálatosabb, hogy itt kiteregessem.

El vagyok veszve.

Viszont azt hiszem, ez nem annyira reménytelen eset. Ő perfekt meg minden, de én sem vagyok túl rossz. Utóbbi heteimet azzal töltöttem, hogy ezt megtanítsam magamnak: én is elég szép vagyok, intelligens, jó ember, érdemes mások szeretetére. És most, hogy esélyt kapok, majdnem megint elrontottam. Ma egész nap csak szenvelegtem, sírtam-ríttam és szerintem ez nagyon szörnyű lépés volt részemről. Oké, Pesten lakik és ritkán fogom látni a közeljövőben, de ez nem ok arra, hogy tönkretegyek mindent.

Miután ezt felismertem, máris sokkal jobban érzem magam. Majd meglátjuk mi lesz, hétvégén valószínűleg eljön Csongorhoz… Nem építek ostoba légvárakat, feleslegesen nem élem bele magam semmibe, nem is igazán reménykedek. Majd hagyom megtörténni a dolgokat és most tényleg magamat fogom adni, gondolom.

“There’ll be no better time, there’ll be no better way, there’ll be no better day to save me… save me!”

Ezt hallgatom – [The Verve : Weeping willow]