Folytatódik december 30, 2007
Posted by Réka in rezignált, virrasztó.add a comment
A blog tehát ugyanonnan folytatódik, ahol abbahagytam, csak új címen és egyelőre kommentek nélkül. De ez majd úgyis változik, hiszen ezt a verziót nem tervezem elhagyni. Szükség volt erre a kis változtatásra, hogy szabadabbnak érezhessem magam és természetesen, hogy ne tudjanak egyes emberek visszaélni a korábban leírtakkal. Mindegy, e rövid magyarázat után minden megy tovább a régi kerékvágásban.
Eddig egyik hónapban sem írtam annyira keveset, mint most decemberben, de tényleg könyörtelen időszak ez. Még nem csillapodott a zűrzavar, de nemsokára mindenképpen pontot akarok tenni néhány felzaklató ügy végére. Majd tudósítok, ha történik valami fejlemény ezzel kapcsolatban. Az úgyis olyasmi lesz, amit nem hagyhatok majd szó nélkül.
Kár, hogy iszonyatosan fáj a kezem, mert ha ez nem lenne, akkor sok dolgot elmesélnék. De sajnos valamitől begyulladt minden elképzelhető ízület, ín, ami a jobb karomban, kezemben található. Amúgy elég gyakran van ilyen. Most a gépelés is pokoli fájdalommal jár. Ehhez képest rengeteg levelet írtam, de azok halaszthatatlanok voltak.
Ma nagy összejövetel volt nálunk, mert apám sok barátját elhívta. Kártyapartit rendeztek, én is részt vettem. Nem vagyok elragadtatva a társaságtól, de nagyon nagyon szeretek kártyázni. Összesítésben második lettem, ami nem is rossz annyira.
Na, micsoda izgalmas események…
Ez a karácsonyi szünet is elég sekélyes, még ki sem tettem a lábam a házból, amióta elkezdődött. Na jó, az udvaron persze voltam, de tovább nem merészkedtem. Nagyon rosszul érzem most magam az emberek között és furcsa félelmeim támadtak, amik nem hagynak nyugodni. Eléggé ki lehetek készülve idegileg, mert soha nem fárasztottam magam ilyesmikkel, amiktől újabban halálfélelem kerülget. Erről fogok még írni, de most képtelen vagyok bárminemű eszmefuttatásra.
Állandóan csak pihenek. Elhatároztam, hogy az Újévig egyetlen tankönyvet sem veszek elő, legfeljebb a köteteket, amikből verseket kell tanulnom, mert az nem annyira megterhelő és szeretem is csinálni.
Na jó, ebből ennyi elég, mert teljesen használhatatlan vagyok pillanatnyilag. Nagyon rámfér a kiadós alvás. A földön fogok aludni, az valahogy biztonságérzetet ad.
Valamikor a közeljövőben majd előrukkolok egy épkézláb bejegyzéssel is, amiben sok témát szeretnék majd alaposabban körüljárni. Több dolog is volt, amiről szerettem volna írni itt a blogban, de különböző okok miatt mégsem tettem. Ezeket mind be fogom pótolni egy más alkalommal.
Most csak azért írtam, hogy megnyugtassam magam: itt ez az új blog, mindent tiszta lappal kezdhetek, azt írok ide, amit akarok… Felemelő érzés!
Szerelmi vallomás augusztus 13, 2007
Posted by Réka in rezignált.add a comment
Na nem kell komolyan venni a címet. Csak nem tudtam hogyan elnevezni ezt a bejegyzést, ezért találomra kinyitottam az előttem heverő könyvet és ezt a kifejezést pillantottam meg elsőként. De tényleg, semmi hátsó szándék nincs ebben a címadásban.
Most azért írok ide, mert semmi jobb dolgom nincs. Helyesbítek: egymillió hasznosabb dolgot tehetnék, de egyikre sem bírom rászánni magam.
Tulajdonképpen ez egy kellemes nap volt, csak semminek nem tudok úgy örülni, ahogy szoktam. Tegnap fél órán át beszélgettem telefonon Wiktorral, ennek eredményeképp ma reggel, a korai órákban elkísértem telefont venni. Aztán Klaudiával és Erikkel voltam, akikkel pizzáztunk, teáztunk és jó sokat lelkiztünk.
Itthon meg csak ettem, egész nap. A kiadós reggeli után kaptam a pizzát, azóta pedig már kétszer ebédeltem. Ez is csak póttevékenység.
Már nem tudom, mit akartam kihozni ebből az irományból.
El akartam mesélni, hogy felfedeztem két olyan stresszoldó módszert, amelyek nekem teljesen hatásosak. Az egyik, ha a padlón fekszem, ettől mindig lehiggadok. A másik, ha egy testrészemre koncentrálok és azonosulok vele, például a lábammal. Nagyon klassz érzések ezek.
Most egy olyan idézet kering a fejemben, hogy:
“It shouldn’t hurt me to be free.”
Úgy véltem, mennyire igaz rám.
De talán nem is vagyok szabad, mert magamat állandóan korlátozom. Nem is vagyok az, aki lenni szeretnék. Nem azt teszem, ami boldoggá tenne. Főleg lustaságból, korlátoltságból és mert félek. Eddig mindig csak úgy ok nélkül féltem, pedig nem is volt sok veszíteni valóm. Most van mit veszítenem, nem is keveset.
Fáj minden, ami eszembe jut. Teát iszom, az még vigasztal. És Emiliana Torrini hangja is.
Úgy érzem magam, mint akit ottfelejtettek valahol. Csak úgy nézek és tehetetlen vagyok.
Már nem tudom úgy facsarni a szavaimat, hogy ennél egyértelműbb legyek, mégis kicsit rejtélyes. Újra csődöt mondok, fogalmazás terén.
Most sem vagyok boldogtalan, erről biztosítok mindenkit, aki esetleg aggódna. Ez csak egy ilyen nap. Felfedeztem, hogy a legszebb hangzású angol szó számomra az, hogy “hurt”. Olyan megindító érzés kiejteni.
Ennyi jutott eszembe. És hülye blogot írok, ahelyett, hogy vele beszélgetnék. Pedig itt vár.
Legközelebb, ha lesz erőm, elmesélek valami nagyon szívmelengetőt!
Ezt hallgatom: [Emiliana Torrini - To be free]
Hm június 17, 2007
Posted by Réka in rezignált.add a comment
Az előbb véletlenül olyan bejegyzést írtam, amit előbb nekem kellene megemésztenem. Mégsem való minden egy blogba. Főleg, mert felfigyeltem a tényre, hogy 716 látogató járt már itt. És én valójában csak öt emberről tudok, akik valaha olvasták. Ez gyanús. Ki lehet a többi?
