Pillanatnyilag január 5, 2008
Posted by Réka in világvége, virrasztó.add a comment
“So you think you can tell heaven from hell…?”
Most minden nagyon szörnyű. Tudom, hogy lesz ez még sokkal jobb is… vannak időszakok, melyeket egyszerűen át kell vészelni. Nincs más megoldás. Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Minden porcikám arra vágyik, hogy egyszerűen hagyjam el magam, de az túl egyszerű lenne. Én szerencsére nem így működöm. Remélem, hogy nemsokára jobb lesz minden.
Ezt hallgatom: [Sparklehorse - Wish You Were Here]
Idézetes október 28, 2007
Posted by Réka in irodalom, világvége.add a comment
Most nagyon hülye helyzetben vagyok. Semmi rendkívüli nem történt, úgyhogy felesleges élménybeszámolót tartanom és amúgy sincs semmi kedvem hozzá. Csak szokás szerint kavarognak bennem mindenfélék.
Néha teljesen idegen emberek nálam jobban meg tudják fogalmazni, amit érzek. Ezért nézze el nekem mindenki, hogy most két idézetet közlök.
“Nem tudom, mikor veszítettem el. Mikor tértem magamhoz. Vagy hogy valaha megvolt-e egyáltalán. Hogy valaha volt-e oszthatatlan. Hogy amit érzek, tényleg a hiány érzete, vagy tévedek, eleve félreértem az egészet, sosem volt semmi más, csak ez az űr és amit az egykor volt Egy, a visszaszerezhetetlen teltség fájdalmas nyomának érzek, az maga telt, gazdag és legfőképpen az egyedül valóságos. Hogy a hiány csak valaminek a rossz neve volna. És ne csodálkozzak, ha ezen a rossz néven szólítom és mégsem hallgat rá. Nem hallgat, nem tűnik el. Mozdulatlan, soha ki nem billenthető.”
“A fájdalom tanít meg az emberek között fennálló, megszüntethetetlen távolságra. Kimondom, hogy fáj, elhiszik, és elképzelt fájdalmamat a saját korábban érzett fájdalmaik emlékével hasonlítják össze, ezen az alapon próbálják csillapítani. Ezt hívják együttérzésnek, holott ha valamihez nem, egykori érzéseik emlékével éppen az én érzéseimhez nem lehet lejutni. El lehet vele jutni a szeretetig, el a tevékeny segítségig, mindenféle problémák megoldásáig, csak hozzám nem, ahhoz nem, amit én érzek. Amit éreznek, nem együttérzés tehát, hanem szánalom, sajnálat, szeretet, felelősségérzet, kötelességtudatból fakadó segíteni akarás, hívhatom, ahogy akarom, a lényegen nem változtat, az érzés magányos marad, arról, hogy mennyire fáj, nem alkothat fogalmat rajtam kívül senki.”
(Németh Gábor egyik regényéből)
Vannak olyan dolgok, amiket nem szabadna gondolnom és éreznem, de ennek ellenére mégis ott motoszkálnak bennem. Néha felszínre törnek, de általában elfojtom.
Így állunk június 10, 2007
Posted by Réka in beszámoló, világvége.add a comment
Nem vártam hiába, egyhamar felbukkant MSNen. Egy kis részlet a beszélgetésünkből.
D: Nos, hogy vagy?
R: Nem tudom. Elég hülyén érzem magam.
D: Ne!! Miért?
R: Áh, ez hosszú meg most nincs kedvem erről beszélni. Már túl sok embert fáraszottam ezzel ma.
(Vagy fél órára elterelődik a beszélgetés valami másra.)
R: … de nem vagyok most jó beszélgetőpartner, nagyon hülye kedvem van. Lehet, hogy lelépek egyhamar.
D: Bocs, igazából én vagyok nagyon passzív, mert egyszerre 6 dolgot csinálok itt és nem könnyű.
R: Hát akkor majd szólj, ha ráérősebb leszel, addig csinálok itt valamit a lelki épülésemre.
D: Nagyon ki lehetsz… Semmi konkrét?
R: Szerintem határozottan van oka. De ma már nagyon sok mindenkit nyaggattam ezzel meg tegnap is, szinte már én is unom.
D: Na de ha már eddig elmondtad, akkor érdekelne. Hátha tudok valamit mondani rá.
R: Nem tudom, nem annyira szeretem ezeket az msn-es lelkizéseket, mert annyira személytelenek.
D: Lehet, de most már mondd el!
R: Én híres vagyok a barátaim között arról, hogy napokig tart kiszedni belőlem a komoly dolgokat.
D: :)
(Újabb fél óra hasztalan kérlelés után…)
D: Mondd el!
R: Amúgy lehet, hogy tudod is, csak úgy teszel, mint aki nem. Nincs ötleted?
D: De, tegnap vagy mikor nem igazán akartam rákérdezni, mert gondoltam, hogy a kiránduláson is történt valami, vagyis elkezdted mesélni csak nem fejezted be.
R: A kiránduláson az égvilágon semmi nem történt. Csak bennem mennek végbe mindenféle folyamatok.
D: Értem, van egy olyan érzésem, hogy tudom, mire gondolsz… De érdekes, néha eléggé rébuszokban beszélsz.
R: Néha szoktam, bocs.
D: Na mindegy, azért remélem nem bántottalak meg, mert nem volt szándékom.
R: Nem bántottál meg, most én nem tudom, hogy te mire gondolsz.
D: Akkor lehet, hogy jobb is, ha senki nem tud semmit. :)
R: Miért, mire gondoltál?
D: Nem tudom. Igazából rébuszokban beszélsz. Csak sejthetem, de ezt valójában neked kellene elmondani, mert nem akarok feleslegesen találgatni, az kellemetlen dolog.
R: Áh, hagyjuk az egészet, jobb lesz úgy.
(Még egy órán át beszélgettünk teljesen más dolgokról.)
Ez van. Nem akartam erőltetni. Próbáltam rávezetni őt, lehet, hogy most már tudja is. Ha meg tudja, akkor nem úgy tűnt, mint aki nagyon lelkesedik, ezért hagytam annyiban.
Nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném. Ráadásul megint vihar készülődik odakint.
“I see the dull flame of desire.”
Hangulatfestő: [Björk - Dull flames of desire]
